Olimpia: Kijátszottam magamból, ami bennem van - Tóth K.

2012.07.28. 22:54
Címkék
Ahogy arról beszámoltunk, Tóth Krisztina 3:0-s vezetésről, két meccslabdáról veszített az asztaliteniszezők női egyes versenyszámának második fordulójában.

„Legutóbb nagyon kikaptam ettől a tajvani lánytól, nézett is nagyot az elején, mert nem számított arra, hogy ennyire szoros lesz – mondta Tóth a Nemzeti Sport Online-nak. – A negyedik szett végén olyan labdát adtam neki, amit Európában nem adnak vissza, a gyors ázsiaiak azonban mások, lereagálta. Ettől aztán lendületbe is jött. Nem zártam rosszul az olimpiát, hiszen kijátszottam magamból, ami bennem van. Sőt, talán többet is. A köztünk lévő nagy különbség ellenére összeteheti a kezét, hogy legyőzött. Sűrűn bocsánatot is kért a végén, na, ezt éppen a kalapom mellé tűzhetem.”

„A harminc év alatt, amióta játszom, alig nyertem szerencsével, nekem mindig tudásból kellett nyerni. A következő olimpiára legfeljebb edzőként utazok, ott ülök majd az asztal mellett. Most is nagyon nehéz volt végigcsinálni harmincnyolc évesen a két hónapos, kőkemény felkészülést. Aligha tudnám ugyanezt bevállalni négy évvel idősebben″ – tette még hozzá Tóth, jelezve, hogy ez volt az utolsó olimpiája versenyzőként.

Legfrissebb hírek

Kétfős verseny, vagy beleszól még más is? Mutatjuk a vb-góllövőlistát!

Foci vb 2026
8 perce

Videó: Marokkónak „minden” összejött a második félidőben, Franciaország ezúttal csak 11-esből talált be – a 24. játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
28 perce

A paraguayi kapus lett a meccs embere

Foci vb 2026
53 perce

Még Philadelphiában is Szoboszlai-mezes szurkolóba botlani

Foci vb 2026
1 órája

Kylian Mbappé: Ha be kell piszkítanunk a kezünket, akkor megtesszük

Foci vb 2026
2 órája

Megint Mbappéról szólt a franciák meccse – mutatjuk a legérdekesebb statisztikákat

Francia labdarúgás
2 órája

Statisztikák: Mbappé újabb kategóriában lett egyeduralkodó

Foci vb 2026
3 órája

Itt a vége! Franciaország nyögvenyelősen jut tovább, s Marokkóval csatázik az elődöntőért

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik