Olimpia: Pályafutásom legjobbjánál tartok - Hosszú

2012.07.28. 13:10
Címkék
Hosszú Katinka a harmadik legjobb idővel jutott be a 400 méteres női vegyes úszás esti döntőjébe a londoni olimpián, míg Jakabos Zsuzsanna épphogy lemaradt a fináléról. Hosszú elmondta, nehezen indult az úszása, míg Jakabos elárulta, csak magával foglalkozott, és teljesen kiúszta magát.

„Az első úszás előtt mindig izgulok, de ezzel mindenki így van. Jól ment az úszás, csak nehezen indultam el. Utána már felpörögtem, tudtam keményen úszni, de azért úgy érzem, maradt bennem tartalék. A gyorsomban egészen biztosan. Pihenek, alszok, készülök az estére. Olimpián még nem úsztam döntőt, tehát már most pályafutásom legjobbjánál tartok azzal, hogy bejutottam a fináléba, ám természetesen nem elégedek meg ennyivel. A fiatal kínai lány nem volt számomra ismeretlen, Sanghajban is jót úszott, de egyébként is számít rá az ember egy olimpián, hogy bármikor bárki meglepheti. Éppen ezért erre én már felkészültem” – mondta úszása után Hosszú Katinka.

„Nem figyeltem másra, csak a magam dolgával foglalkoztam, úgy érzem, hogy kiúsztam magamat. A részidőket még nem láttam, azokra kíváncsi is vagyok, az edzőmmel majd biztosan átbeszéljük. Láttam Katkáékat mellettem, aztán már előttem, mentem velük, ennyi volt most bennem” – nyilatkozta Jakabos Zsuzsanna.

Hosszú Katinka.

„Nem figyeltem másra, csak a magam dolgával foglalkoztam, úgy érzem, hogy kiúsztam magamat. A részidőket még nem láttam, azokra kíváncsi is vagyok, az edzőmmel majd biztosan átbeszéljük. Láttam Katkáékat mellettem, aztán már előttem, mentem velük, ennyi volt most bennem” – nyilatkozta Jakabos Zsuzsanna.

Legfrissebb hírek

Eldőlt! Rahimi lezárja a meccset, Marokkó 3–0-s sikerrel lép tovább, Kanada búcsúzik!

Foci vb 2026
4 perce

Anthony Taylor kapta a Portugália–Spanyolország rangadót

Foci vb 2026
17 perce

Unahi ismét betalált, eldőlt?

Foci vb 2026
18 perce

Marokkó ezzel a góllal szerezte meg a vezetést – videó

Foci vb 2026
27 perce

Szijártó Zétény negyedik lett a szebeni kerékpáros körverseny első félszakaszán

Kerékpár
47 perce

Szabadrúgás-variáció után vezet Marokkó!

Foci vb 2026
51 perce

Tour de France: meglepetésre Vingegaard nyerte a csapatidőfutamot Ganna előtt

Kerékpár
57 perce

Elkezdődött a második félidő!

Foci vb 2026
59 perce
Ezek is érdekelhetik