Olimpia: több mint kétmillió néző az első 3 napon

MTI MTIMTI MTI
2012.07.31. 22:54
Címkék
A londoni olimpia első három napján összesen 2.1 millió néző tekintette meg a versenyeket a helyszíneken. A szervezők keddi közlése szerint szombaton 856 ezren, vasárnap 900 ezren, hétfőn pedig 370 ezren voltak szemtanúi a küzdelmeknek.


A legtöbben, visszafogott becslések szerint is legalább félmillióan az országúti kerékpárosok 250 kilométeres mezőnyversenyét látták szombaton. Egy nappal később ugyancsak sokakat, mintegy 300 ezer nézőt vonzott az országúti kerékpárosok női versenye.
A legtöbben, visszafogott becslések szerint is legalább félmillióan az országúti kerékpárosok 250 kilométeres mezőnyversenyét látták szombaton. Egy nappal később ugyancsak sokakat, mintegy 300 ezer nézőt vonzott az országúti kerékpárosok női versenye.

A szervezők azt is közölték, hogy szombaton a jegytulajdonosok 86 százaléka, vasárnap 92 százaléka, hétfőn pedig 88 százaléka jelent meg a lelátókon.

A jegy nélkül maradt brit szurkolók körében különösen nagy visszatetszést keltettek az üresen tátongó széksorok. A jelenséget főleg annak tulajdonítják, hogy a nemzetközi sportszövetségek és a nemzeti olimpiai bizottságok csak részben használták ki a nekik juttatott jegykontingenst.

Colin Moynihan, a Brit Olimpiai Bizottság elnöke kedden felszólította a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot, hogy viseltessen több felelősséggel a jövőbeni olimpiák vendéglátói iránt, és fejlesszen ki egy központosított jegyelosztó rendszert.

Legfrissebb hírek

Jó reggelt, jó szurkolást – újabb két meccs a napi programban

Foci vb 2026
23 perce

Vasárnapi sportműsor: Brazília Norvégiával játszik a foci-vb-n a nyolc közé jutásért

Minden más foci
28 perce

Ne legyen igazam! – Malonyai Péter jegyzete

Foci vb 2026
50 perce

Negyvenéves átkot megtörve történelmet írhat az angolok ellen a mexikói válogatott

Foci vb 2026
52 perce

Mbappé és senki más

Foci vb 2026
2 órája

Kétfős verseny, vagy beleszól még más is? Mutatjuk a vb-góllövőlistát!

Foci vb 2026
3 órája

Videó: Marokkónak „minden” összejött a második félidőben, Franciaország ezúttal csak 11-esből talált be – a 24. játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
3 órája

A paraguayi kapus lett a meccs embere

Foci vb 2026
4 órája
Ezek is érdekelhetik