DVSC: A játékosaink nem gépek - Szima a kaposvári meccsről

Vágólapra másolva!
2012.08.05. 15:02
Címkék
Szima Gábor, a DVSC-Teva elnöke elmondta, miért tartalékosan utaztak el Kaposvárra, ahol több mint egy év után először kapott ki a Loki.

„Először is szeretném leszögezni, hogy a szakmai stáb és a klubvezetés ebben a kérdésben teljes egyetértésben, közösen hozta meg a döntését - mondta honlapunknak Szima Gábor. - Ha valaki megnézi a DVSC-TEVA versenynaptárát, láthatja, hogy a kaposvári meccs előtt két hét alatt négy mérkőzésen léptek pályára a játékosaink. Aki figyelemmel kíséri a csapat életét, láthatja, hogy rendkívül sokat kellett utazni a futballistáknak, akik összesen 24 órát töltöttek el autóbuszon és repülőgépen. Megjártuk Tiranát, Korcát, Minszket, Boriszovot, háromszor Nyíregyházát, hiszen a visszavágó előtt kétszer is ott edzettünk. A mérkőzések közötti utazgatás bizony nem segítette a játékosok regenerálódását. Hetvenkét órával az idegenben lejátszott BATE elleni mérkőzés után és 72 órával a visszavágó előtt nem tehettük ki a játékosainkat egy kaposvári, 12 órás buszos utazásnak egy hajnali hazaérkezéssel, egy 35 fokban lejátszott meccs után” – idézi Szimát a dvsc.hu. dvsc.hu.

„A DVSC-TEVA természetesen nyerni ment Kaposvárra, sajnos ez hosszú idő után most először nem sikerült. Még az is lehet, hogy kedden, az év legfontosabb mérkőzésén nem leszünk sikeresek, de az esélyt meg kell adni a játékosok számára, hogy optimális állapotban lépjenek pályára a visszavágón. A sportolók nem gépek, náluk is előfordul, hogy elfáradnak és a fáradtság után regenerálódniuk kell. Sajnos a sorsolásunk olyan rosszul alakult, hogy a bajnokságban az első két idegenbeli meccsünket a Kaposvár és a Pécs ellen játsszuk, és ez ráadásul a BL-selejtezők időszakára esik. A DVSC hasonló szisztémával készült 2009 és 2010 nyarán, amikor a BL- és az EL-csoportba jutott a csapat. A döntésünk helyességéről szemernyi kétségünk nincs. Úgy gondoljuk, a debreceni és a magyar labdarúgás érdeke a DVSC-TEVA lehető legeredményesebb nemzetközi kupaszereplése.”

Legfrissebb hírek

Szappanos Péter lett az őszi szezon legjobbja; Vörös Barna Zalaegerszegen köthet ki

E-újság
15 perce

Hegedű, kalapács, futball – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
15 perce

Szombati sportműsor: pályán a Liverpool, folytatódik a darts-vb

Egyéb egyéni
15 perce

Szalah újabb gólt szerzett, Egyiptom csoportelsőként jutott tovább; Marokkó nem bírt Malival

Minden más foci
30 perce

Győzelmével az ötödik helyre ugrott a Manchester United

Angol labdarúgás
33 perce

Európai kézilabdaligák: Palasics Kristóf 17 lövést hárított

Kézilabda
1 órája

Röplabda: eseménydús éven van túl a hazai utánpótlás

Utánpótlássport
2 órája

Otthon nyert a Fehérvár az osztrák hokiligában

Jégkorong
3 órája
Ezek is érdekelhetik