Merész András: Hősök voltak a lányok!

2012.08.01. 17:36
null
Keszthelyi Rita sokat hozzátett a kínaiak legyőzéséhez (Fotó: MTI)
Címkék
A kapuba mérkőzés közben beálló, s remek teljesítményt nyújtó Gangl Edina szerint a magyar női pólócsapat ezúttal is megmutatta, hogy nem ismer elveszett mérkőzést. Merész András szövetségi kapitány hősökről beszélt a Nemzeti Sportnak.

„Az elején nem mindig voltak a helyükön a blokkok, emiatt is nehezebb dolga volt Bolonyai Flórának, de aztán feljavult a védekezésünk is, és végül kiharcoltuk a győzelmet. A csapat most is megmutatta, hogy nem ismer elveszett meccset, mi még mínusz nyolcnál is úgy játszunk, hogy győzni akarunk. Remek érzés volt így bemutatkozni az olimpián, és ennyi magyar előtt, ilyen hangulatban játszani" – mondta Gangl Edina a találkozó után.

KÍNAI VÉLEMÉNYEK

„Túl sok lehetőséget puskáztunk el. Az utolsó két percben, miután hátrányba kerültünk, elkezdtünk remegni, és ez a túlzott idegesség a meccsbe került – mondta a két gólt szerző Ma Huan-huan. – Nem adjuk fel, a hátralévő mérkőzéseinken tiszta lappal indulunk, és mindent megteszünk a győzelemért."

„Bosszant a vereség, mert jól játszottunk. Szűcs Gabriellának túl sok lehetőséget hagytunk, ennyi nem fér bele, mert végül eggyel kikaptunk – tette hozzá Kao Ao. – Mindent megpróbáltunk, de a magyarok a második félidőben kapust cseréltek. Kicsit keményebben kellett volna játszanunk a végén."

A találkozón négy gólig jutó Szűcs Gabriella szerint még azon kell dolgozni, hogy a meccsek elején ne kerüljünk hátrányba.

„Nem ijedtünk meg akkor sem, amikor már vagy az ötödik támadásból sem sikerült átvennünk a vezetést az utolsó negyedben, inkább azon voltunk, hogy próbáljunk megnyugodni, mert előtte kicsit kapkodtunk. Már az amerikaiak elleni mérkőzés is jó kezdés volt, most pedig győznünk is sikerült. Azon még dolgoznunk kell, hogy a meccsek elején ne kerüljünk nagy hátrányba, ráadásul ez nem is volt jellemző ránk a felkészülési meccseken, és ha ezen sikerül javítanunk, még jobbak leszünk" – mondta Szűcs Gabriella.

Mint ismert, az A-csoport 2. fordulójában Merész András együttese 11–10-re legyőzte Kínát.


MENTÁLISAN NAGYON ERŐSEK A NŐI PÓLÓSOK – PETROVICS MÁTYÁS

MERÉSZ: HŐSÖK VOLTAK A LÁNYOK

– Ilyen nehéz meccsre számított?
– Talán ennyire nem, de azt tudtuk, hogy nem lesz sétagalopp.

– Nem volt az...
– Az amerikaiak elleni meccset követően hősiességről beszélt a média, amit én elhárítottam, mert a hősök győznek. Most én mondanám, hogy hősök voltak a lányok!

– Mi volt a kulcs?
– Egyértelműen a csapategység. Noha az elején elmentek tőlünk, akkor is rendkívül egységes maradt a társaság, a legkisebb láncszem is a helyén volt. Más kérdés, hogy ők vezettek.

– Mikor döntötte el, hogy kapust cserél?
– Már korábban, egy-két góllal a csere előtt melegíteni küldtem Gangl Edinát, de vártam, hátha változik a koreográfia. Bolonyai Flóra védett is egy szépet, ám utána kapott megint egy gólt, ami nem feltétlen az övé volt, de úgy éreztem, váltani kell. Nem azért, mert rosszul védett volna, hanem azért, mert az efféle váltás mindig felrázza a csapatot. Most is így történt, elkezdtünk jól védekezni. Más kérdés, elő kell húznunk egy olyan a tarsolyból, amit későbbre, a negyeddöntőre terveztünk.

LONDON 2012
NŐI VÍZILABDA, A-CSOPORT, 2. FORDULÓ
Magyarország–Kína 11–10 (1–3, 4–4, 4–3, 2–0)

Legfrissebb hírek

Mbappé tizenegyesével vezet Franciaország!

Foci vb 2026
14 perce

Gól még mindig nincs a Paraguay–Franciaország meccsen, így mutatjuk az előző mérkőzés legérdekesebb statisztikáit!

Foci vb 2026
23 perce

Anya- és nagyanyaországok – Ballai Attila publicisztikája

Foci vb 2026
38 perce

Elkezdődött a második félidő Philadelphiában!

Foci vb 2026
40 perce

Mexikó várja az angolok elleni csodát; Isael: Hárman jobbak a braziloknál

E-újság
46 perce

Egyelőre nincs gól Philadelphiában

Foci vb 2026
58 perce

Jesse Marschnak nem szóltak, hogy a futballt gólra játsszák

Foci vb 2026
1 órája

Elkezdődött a Paraguay–Franciaország mérkőzés!

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik