Mészáros és Madarász is a 16 között fejezte be

2012.08.01. 13:26
null
Mészáros Anett (fehérben) kikapott német ellenfelétől (fotó: Szabó Miklós)
Címkék
Sajnos Madarász Tamás és Mészáros Anett is nyert mérkőzés nélkül fejezte be a férfi 90, illetve a női 70 kg-os súlycsoport küzdelmeit a londoni olimpia cselgáncstornáján. Előbbi üzbég, utóbbi német ellenféllel szemben szenvedett vereséget.

Madarász Tamás erőnyerő volt a 32 között, és a nyolcaddöntőben azzal az üzbég Dilshod Chorievvel csapott össze, aki biztosan győzte le első meccsén svéd ellenfelét.

Az összecsapáson egyértelműen az idén Ázsia-bajnokságot nyerő Choriev volt az esélyes, ám Madarász sokáig jól tartotta magát. Ám az üzbég egy perccel a vége előtt egy ipponnal kiharcolta a győzelmet.

Mészáros Anett ebben az évben többször is sérüléssel bajlódott, közel sem volt ideális a felkészülése. Kerstin Thielével korábban ötször találkozott a magyar versenyző, háromszor ő nyert, kétszer pedig a német.

A nyitó öt percben, valamint a ráadásban sem láthattunk értékelhető akciót, így a bírókra várt a döntés. Ők már az aranypontra menő időben is összeálltak kétszer, de végül hagyták, hogy a versenyzők döntsenek – már ha tudnak…

De mivel nem tudtak, jöhettek a zászlók, és a látottak alapján nem is volt igazán meglepetés, hogy három kék emelkedett a magasba, vagyis Kerstin Thiele a továbbjutó. A német versenyző viszont Edith Bosch-sal, az olimpiai ezüst- és bronzérmes dzsudokával csap össze a negyeddöntőben.

ÍGY LÁTTA AZ EDZŐ
„Ilyen körülmények között, súlyos sérülés után csoda lett volna, ha jól sikerül az olimpiai szereplés – hát nem sikerült... Nem kedvezett Anettnek a sorsolás, nem szereti a német stílusát, nehéz jól dzsúdózni ellene – és most nem is dzsúdózott jól, a végére ráadásul el is fáradt” – mondta Toncs Péter.

 

 

Legfrissebb hírek

Kétfős verseny, vagy beleszól még más is? Mutatjuk a vb-góllövőlistát!

Foci vb 2026
5 perce

Videó: Marokkónak „minden” összejött a második félidőben, Franciaország ezúttal csak 11-esből talált be – a 24. játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
25 perce

A paraguayi kapus lett a meccs embere

Foci vb 2026
50 perce

Még Philadelphiában is Szoboszlai-mezes szurkolóba botlani

Foci vb 2026
1 órája

Kylian Mbappé: Ha be kell piszkítanunk a kezünket, akkor megtesszük

Foci vb 2026
2 órája

Megint Mbappéról szólt a franciák meccse – mutatjuk a legérdekesebb statisztikákat

Francia labdarúgás
2 órája

Statisztikák: Mbappé újabb kategóriában lett egyeduralkodó

Foci vb 2026
2 órája

Itt a vége! Franciaország nyögvenyelősen jut tovább, s Marokkóval csatázik az elődöntőért

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik