Olimpia: Csak annyit tudtam róla, hogy balkezes - Imre

MTI MTIMTI MTI
2012.08.01. 10:39
Címkék
Imre Géza győzelemmel kezdett a londoni olimpián, a magyar párbajtőröző 15:8-ra legyőzte a marokkói Abdelkarim el-Hauarit.

„Az elvárás nyilvánvalóan az volt velem szemben, hogy könnyedén hozzam ezt a mérkőzést, de egy olimpián egyetlen asszó sem könnyű – nyilatkozott Imre Géza. – Ráadásul ezt a fiút sohasem láttam korábban, nem tudtam belőle felkészülni, csak annyi információm volt róla, hogy balkezes és 171 centi magas. Először kicsit kellemetlennek is találtam a stílusát, de aztán ráéreztem.”

A BHSE hatszoros Európa-bajnok párbajtőrözője a következő körben, a legjobb nyolc közé kerülésért a norvég Bartosz Piasecki és a francia Gauthier Grumier párharcának továbbjutójával csap össze magyar idő szerint 12:15 órától.

„A francia nagyon jó vívó, s bár úgy tűnhet, hogy a norvég könnyebb ellenfél lehet, nem tudom, melyikükkel szeretnék inkább találkozni, talán a vesztessel… A viccet félretéve, mindegy ki lesz a következő rivális, győzni szeretnék” – fogalmazott Imre.

Legfrissebb hírek

Mbappé és senki más

Foci vb 2026
58 perce

Kétfős verseny, vagy beleszól még más is? Mutatjuk a vb-góllövőlistát!

Foci vb 2026
1 órája

Videó: Marokkónak „minden” összejött a második félidőben, Franciaország ezúttal csak 11-esből talált be – a 24. játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
2 órája

A paraguayi kapus lett a meccs embere

Foci vb 2026
2 órája

Még Philadelphiában is Szoboszlai-mezes szurkolóba botlani

Foci vb 2026
3 órája

Kylian Mbappé: Ha be kell piszkítanunk a kezünket, akkor megtesszük

Foci vb 2026
4 órája

Megint Mbappéról szólt a franciák meccse – mutatjuk a legérdekesebb statisztikákat

Francia labdarúgás
4 órája

Statisztikák: Mbappé újabb kategóriában lett egyeduralkodó

Foci vb 2026
4 órája
Ezek is érdekelhetik