Olimpia: fenékre ült az esélyes, román arany tornában

Vágólapra másolva!
2012.08.05. 16:30
Címkék
A román Sandra Izbasa győzelmével ért véget a női ugrás szerenkénti döntője az olimpiai tornaversenyek során. Izbasa az abszolút esélyes, de egyik ugrását csúnyán elrontó amerikai McKayla Maroneyt előzte meg, a harmadik helyen az orosz Marija Paszeka végzett.

A női ugrás fináléjában a végső győzelemre kevés eséllyel bírók kezdtek, az első négy gyakorlat után a német Janine Berger állt az élen, egyetlenként 15 fölötti pontszámmal, míg a kanadai Elsabeth Black nekifutás közben megsérült, így nulla ponttal zárt.

Oksana Chusovitina – aki a modern női tornasport legidősebb érmesének címére hajtott – nem tudott tiszta ugrásokat bemutatni, így Berger mögé szorult. Rövidesen az orosz Marija Paszeka is megelőzte, még egy rontással is. Hetedikként az abszolút esélyes amerikai McKayla Maroney jött – senki nem vert annyit a kvalifikáció második helyezettjére, mint ő –, első ugrása remekül sikerült, a másodikból viszont csúnyán fenékre ült. Ez döntött: a román Sandra Izbasa „vérszagot fogott″, magabiztosan hajtotta végre mindkét ugrását – ő lett az olimpiai bajnok, az amerikaiak biztos aranyesélye pedig elúszott.

 

LONDON 2012, TORNA
SZERENKÉNTI DÖNTŐ, NŐI UGRÁS
1. Sandra Izbasa Románia 15.191
2. McKayla Maroney Amerikai Egyesült Államok
15.083
3. Marija Paszeka Oroszország 15.050
4. Janine Berger Németország 15.016
5. Oksana Chusovitina Németország 14.783
6. Yamilet Pena Abreu Dominikai Köztársaság 14.516
7. Brittany Rogers Kanada 14.483
8. Elsabeth Black Kanada 0.000

 

 

Legfrissebb hírek

Szappanos Péter lett az őszi szezon legjobbja; Vörös Barna Zalaegerszegen köthet ki

E-újság
15 perce

Hegedű, kalapács, futball – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
15 perce

Szombati sportműsor: pályán a Liverpool, folytatódik a darts-vb

Egyéb egyéni
15 perce

Szalah újabb gólt szerzett, Egyiptom csoportelsőként jutott tovább; Marokkó nem bírt Malival

Minden más foci
30 perce

Győzelmével az ötödik helyre ugrott a Manchester United

Angol labdarúgás
33 perce

Európai kézilabdaligák: Palasics Kristóf 17 lövést hárított

Kézilabda
1 órája

Röplabda: eseménydús éven van túl a hazai utánpótlás

Utánpótlássport
2 órája

Otthon nyert a Fehérvár az osztrák hokiligában

Jégkorong
3 órája
Ezek is érdekelhetik