London 2012: Coe a Brit Olimpiai Bizottság élére vágyik

MTI MTIMTI MTI
2012.09.11. 11:23
Címkék
A londoni olimpia sikere után Sebastian Coe, a szervezőbizottság elnöke már új kihívásokat keres, és jelezte, hogy megpályázza a Brit Olimpiai Bizottság (BOA) elnöki posztját. Az 1500 méteres síkfutás kétszeres olimpiai bajnoka (1980, 1984), a 800 m kétszeres ötkarikás ezüstérmese a Londonban rendezett hétfői olimpiai felvonulás után elmondta, többen megkeresték, hogy vállalja el a jelöltséget, s ő szívesen tesz ennek eleget.


„Megkértek rá, s nagyon örülök a megkeresésnek – mondta Coe. – Mindig is úgy éreztem, hogy sokkal tartozom a brit olimpiai mozgalomnak. A bizottság harcolt annak idején azért, hogy a bojkott ellenére részt vehessek a moszkvai játékokon."
„Megkértek rá, s nagyon örülök a megkeresésnek – mondta Coe. – Mindig is úgy éreztem, hogy sokkal tartozom a brit olimpiai mozgalomnak. A bizottság harcolt annak idején azért, hogy a bojkott ellenére részt vehessek a moszkvai játékokon."

Jelen állás szerint Coe az egyetlen jelölt a BOA elnöki posztjára, igaz, szeptember 24-ig van még lehetőség pályázni a távozó Colin Moynihan helyére.

Az ugyanakkor könnyen előfordulhat, hogy az 55 éves sportvezető nem lesz sokáig elnök, még ha megválasztják is, mivel már júliusban jelezte, hogy a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) elnöki posztjáért is harcba száll 2015-ben.

Legfrissebb hírek

Női NB I: idegenben ütötte ki a Fradi a Szekszárdot

Labdarúgó NB I
12 perce

Feszült végjáték után a Veszprém legyőzte a Füchse Berlint, és gyakorlatilag bejutott a klub-vb döntőjébe

Kézilabda
14 perce

Michael O'Neill: Tóth Balázs remek kapus, de a gyengeségeit is ismerem

Magyar válogatott
15 perce

ICEHL: az FTC ellen szerezte meg első győzelmét a Salzburg

Jégkorong
26 perce

Asztalitenisz: András Csaba újabb sikere párosban

Egyéb egyéni
42 perce

Videó: bő 20 percet kapott a bokáig érő hajú játékos, két ellenfelet kiállítottak róla

Minden más foci
55 perce

Női kézilabda: a norvégverő Dánia nyerte az Eurokupát

Kézilabda
57 perce

Junior GP: 17. és 29. helyezés Batumiban

Utánpótlássport
1 órája