London 2012: osztják az olimpiai kandeláber darabjait

Vágólapra másolva!
2012.11.07. 18:00
Címkék
Megkezdődött szerdán a londoni ötkarikás kandeláber fémszirmainak szétosztása a nyári olimpián és paralimpián részt vevő országoknak.

A kelet-londoni Olimpiai Stadionban összeállított 8.5 méter magas kandelábert 204 különálló, virágszirmot formázó fáklya alkotta, vagyis annyi, ahány nemzeti küldöttség a londoni játékokon jelen volt. A londoni olimpia szervezőbizottsága (LOCOG) már a nyáron bejelentette, hogy az egyes "szirmokat" odaajándékozzák a versenyeken részt vevő országoknak, köztük Magyarországnak is.

A LOCOG szerdán közölte, hogy az elosztási program elindult, és az egyes nemzeti olimpiai, illetve paralimpiai bizottságok még az év vége előtt megkapják fémszirmukat.

A szervezőbizottság tájékoztatása szerint a játékok óta eltelt három hónapban a kandelábert gyártó angol cég, a Stage One – a fáklyát tervező Heatherwick Studio útmutatásai alapján – gondosan megtisztította az egyes szirmokat, amelyeket díszes, ugyancsak a Heatherwick Studio által tervezett ajándékdobozokban juttatnak el a nemzeti olimpiai bizottságokhoz.

A rézből és acélból készült alkotást Thomas Heatherwick neves brit mérnök harrogate-i stúdiójának tervei alapján állították össze kézműves mesteremberek.

A szerkezet üzemelési próbáit a júliusi nyitóünnepély előtt, a teljes titoktartás végett hajnalonként végezték az Olimpiai Stadionban, nem engedve meg még azt sem, hogy a nyitórendezvény szereplői a műsor próbái során meglássák a fáklya elemeit.

Heatherwick annak idején egy lapinterjúban elmondta: még a saját mamájával is összeveszett, mert neki sem volt hajlandó még csak utalásszerűen sem elárulni, hogy milyen lesz az olimpiai kandeláber, pedig a mama folyamatosan próbálta kiszedni belőle a titkot.

A brit lapok egybehangzó véleménye szerint az alkotással kapcsolatos egyetlen csalódás talán az volt, hogy mivel a fáklya a küzdőtér szintjén helyezkedett el – bár az arénán belül az egyes versenyszámok helyigényének megfelelően mozgatni lehetett –, az Olimpiai Stadionon kívülről nem lehetett látni a lángot.

Legfrissebb hírek

Gera Dániel: Diósgyőrből Iránba; interjú Gyulay Zsolttal

E-újság
12 perce

Van Gerwen nyerte meg a darts Premier League első állomását

Egyéb egyéni
22 perce

Pénteki sportműsor: Kisvárda–Kazincbarcika, megnyitó a téli olimpián

Minden más foci
38 perce

Sava-borsa – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
39 perce

Megroppanhat a norvég síbirodalom – Karádi Zoltán publicisztikája

Téli olimpia 2026
41 perce

Kikapott Dubaiban a Real Madrid a férfi kosár Euroligában – videó

Kosárlabda
53 perce

Utolsóként a Strasbourg jutott be a legjobb nyolc közé a Francia Kupában

Francia labdarúgás
1 órája

Az Atalanta célratörő játékkal leiskolázta a Juventust, és elődöntőbe jutott az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik