NB I: tapasztalt középpályást igazolt a DVTK – hivatalos

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.01.19. 10:23
Doru Popadiuc (Fotó: dvtk.eu)
Tapasztalt román támadó középpályást igazolt az NB I-ben szereplő DVTK labdarúgócsapata. Doru Popadiuc tíz év alatt 264 élvonalbeli mérkőzést játszott hazájában, és már csatlakozott is a Spanyolországban edzőtáborozó diósgyőri együtteshez.

„Boldog vagyok, hogy a DVTK játékosa lettem – mondta Doru Popadiuc a klub hivatalos honlapjának.Szerettem volna új helyen kipróbálni magam, amit a Cluj vezetősége megértett, és lehetővé tették az átigazolásomat, amiért hálás vagyok. Szomszédos országról lévén szó, nagyjából képben vagyok a magyar labdarúgással. Egészen jó focit játszanak a csapatok, mert sokat fejlődtek az elmúlt években, én is azért fogadtam el a DVTK ajánlatát, mert előrelépésnek gondolom a karrieremben. Tudom, hogy az évek során több román játékos is szerepelt Magyarországon, akik rendre szép dolgokat nyilatkoztak utána az itt töltött időszakról. Pályafutásom során számtalan poszton játszottam már, még szélső hátvédet is, de a középpálya közepén érzem a legjobban magam, valamint jobb vagy bal oldali szélsőként szeretek még játszani. Alig várom, hogy csatlakozzam a társakhoz, elkezdjük a közös edzéseket, minél előbb jó formába kerüljek, és a csapat hasznos tagja legyek.”

Popadiuc a Ceahlaul Piatra Neamț utánpótlásából került fel az első csapatba, és 18 évesen debütált az élvonalban. Később játszott a Steauában és a Voluntariban is. Első légiós évét Kazahsztánban töltötte, majd hazatérve a ismét a Voluntari, aztán a Politehnica Iași labdarúgója lett. Két egészen kiváló idényt játszott a Chindia mezében, húzóembere volt a csapatnak. Diósgyőrbe Kolozsvárról érkezett.

A 28 éves középpályás megfelelt minden ilyenkor szokásos orvosi vizsgálaton, majd aláírta új szerződését, és csütörtökön megérkezett a DVTK téli edzőtáborába.

 

Legfrissebb hírek

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
19 órája

Egy szerencsés góllal szakadt meg a Nyíregyháza ötmeccses nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 21:38

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14

Potyagóllal debütált Tiszakécskén az utánpótlás-válogatott kapus

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 16:03

Nyolc gól, büntető, dulakodás, kiállítás: őrült meccset nyert a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:55

A Békéscsaba nyerte a kiesési helyosztót és megelőzte a Soroksárt

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:50

Hazai pályán sem bírt a Mezőkövesddel a Karcag

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:49

Nem bírt egymással a DVTK és a Kisvárda Miskolcon

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 14:35
Ezek is érdekelhetik