Ragáts Imre mondjon le!

Van pénz dögivel a kereskedelmi csatornáktól elcsalogatott – vagy onnan menesztett – sztárok (sztárok?) finanszírozására. Nem drága nekünk, hogy csak néhány nevet emítsek, Lagzi Lajcsi, Friderikusz vagy éppen a stratégiai tanácsadóként szerződtetett Szabó Stein sem. Vagy adásonként 13 millióért új produkcióval kedveskedni a nézőknek a nagy hagyományú Hét című műsor helyett.Semmi sem kerül sokba a milliárdos adósságot felhalmozó MTV-nek, ha emelkedik a nézettség. Hogy közben a közszolgálati televízió lassan kereskedelmivé válik? Ez a jelek szerint senkit sem izgat, de a tévé jelenlegi első emberét biztosan nem.Kapunk gagyit garmadával, giccsparádét, alulmúlhatatlan színvonalú beszélgetős műsorokat, idétlen vetélkedőket, sírnivalóan humortalan tréfás műsorokat. Sportot viszont – és itt térek rá mondanivalóm lényegére – nem eleget. Ráadásul nem azt, nem úgy és nem ott, amit, ahogy és ahol kellene. Sehol sem jegyzett bokszolók gálája például képernyőképes Ragátsnál, de jellemző módon ezt nem a sport-, hanem a szórakoztató osztály koordinálja. Ugyanakkor viszont a minden sportszerető által várva-várt divízió–1-es jégkorong-világbajnokság nem kell a magyar televíziónak. Olcsón sem. Pedig kevesebbért meg lehetett volna szerezni a jogot, mint amennyit az alelnök eleinte erre szánt. És mégsem! Azt gondolom, az ügyvezető nem érti a közszolgálatiság lényegét, ha ebben az esetben is a nézettségre hivatkozik.
Ugyanúgy, mint a szombati Lengyelország–Magyarország labdarúgó Európa-bajnoki selejtező esetében sem. Gellei Imre szövetségi kapitány az év mérkőzésének nevezte, s biztos, hogy a magyar futballban oly sokszor csalódottak is izgatottan várták ezt a meccset, hiszen hosszú-hosszú idő, tizennyolc esztendő után van ismét esélyünk arra, hogy egy nagy nemzetközi tornán szerepelhessünk. Ennek ellenére a találkozót a sokak által nem látható kettes csatornán sugározták, ráadásul – igen, igen, a műsoridő nagy érték – pusztán öt perccel a kezdés előtt kapták meg a sportosok a szót. Máshol egy ilyen fontos mérkőzést legalább félórában vezetnek fel, függetlenül attól, hogy kereskedelmi vagy közszolgálati tévén látható-e.
Ja, egyébként Ragáts azért rakatta az m2-re a meccset, mert az – érvelt – nem vetekedhet nézettségben a Kató néni kabaréjával. Én viszont unom a kabarét. Nem a Kató nénijét (pontosabban nem elsősorban azt), hanem a Ragáts Imréét. Éppen ezért azt mondom: mondjon le!
Attól bizonyára jobb kedvünk kerekedne, mint Kató néni poénjaitól.
Ugyanúgy, mint a szombati Lengyelország–Magyarország labdarúgó Európa-bajnoki selejtező esetében sem. Gellei Imre szövetségi kapitány az év mérkőzésének nevezte, s biztos, hogy a magyar futballban oly sokszor csalódottak is izgatottan várták ezt a meccset, hiszen hosszú-hosszú idő, tizennyolc esztendő után van ismét esélyünk arra, hogy egy nagy nemzetközi tornán szerepelhessünk. Ennek ellenére a találkozót a sokak által nem látható kettes csatornán sugározták, ráadásul – igen, igen, a műsoridő nagy érték – pusztán öt perccel a kezdés előtt kapták meg a sportosok a szót. Máshol egy ilyen fontos mérkőzést legalább félórában vezetnek fel, függetlenül attól, hogy kereskedelmi vagy közszolgálati tévén látható-e.
Ja, egyébként Ragáts azért rakatta az m2-re a meccset, mert az – érvelt – nem vetekedhet nézettségben a Kató néni kabaréjával. Én viszont unom a kabarét. Nem a Kató nénijét (pontosabban nem elsősorban azt), hanem a Ragáts Imréét. Éppen ezért azt mondom: mondjon le!
Attól bizonyára jobb kedvünk kerekedne, mint Kató néni poénjaitól.