A Baróti Lajos Magyar Fair Play Díjat március 19-én a Champs étteremben tartott sajtótájékoztatón mutatta be a Magyar Fair Play Egyesület tiszteletbeli elnöke, a díj alapítója Baróti Lajos. A díjat minden hónapban egy olyan személynek ítéli az egyesület elnöksége, aki valamilyen kiemelkedő cselekedetével segíti, népszerűsíti a sport és a fair play eszmeiségét. A jelöltek lehetnek egyaránt aktív sportolók, a sport területén dolgozó edzők, szakemberek valamint a sportot támogató mecénások és szponzorok. Az Egyesület kiemelt hangsúlyt kíván fektetni a diáksport területén elért, a sport tisztaságát segítő cselekedetekre, valamint fontos feladatának tekinti azon szakemberek munkájának elismerését, akik hosszú éveket, évtizedeket töltöttek diák és junior korú sportolók képzésével.


Illovszky Rudolfot egész élete folyamán végigkísérte a sport, a futball, a Vasas Sport Club szeretete, valamint a fair play játékszellemének tisztelete. Pályafutása során mind hazai, mind nemzetközi szinten elismerték és megbecsülték edzői munkáját és az utánpótlás-nevelésben való aktív részvételét, szakértelmét.

Most Illovszky Rudolfnak tapsoltak
Ez a rendhagyó mérkőzés és a pályán tanúsított összefogás, akarat és küzdeni tudás kiválóan tükrözi a fair play eszmeiségét, ezért Illovszky Rudolf vitathatatlanul kiérdemelte az április havi Baróti Lajos Magyar Fair Play Díjat.
A május hónap fair play díjazottjára várjuk az Önök szavazatait és ajánlásait a [email protected] e-mail címre.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik





