Az utolsó percben dőlt el

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2003.05.07. 22:13
Címkék
Portugáliában elkezdődött az U17-es válogatottak Európa-bajnoksága. A magyar együttes Ausztria ellen mutatkozott be. Az A-csoport első mérkőzésén a házigazdák 32-re győzték le Dánia együttesét. A változatos mérkőzés nagy küzdelmet hozott, a hazaiak a hajrában szerezték meg a győztes gólt.
A magyarok találkozójának első félidejében az osztrák fiatalok voltak aktívabbak, többet kezdeményeztek, a labdabirtoklásban is fölényben voltak. Az első játékrészben a jegyzőkönyvbe mindössze egy sárga lap került, amit a magyar középső védőnek, Sütő Lászlónak mutatott fel az ukrán Sergij Berezka a 36. percben. A fordulás után jobban játszott a magyar együttes, de ez is kevés volt ahhoz, hogy megszerezze a győzelmet. Kecskés Tamás a 76. percben helyzetbe került, de 10 méterről nem sikerült a kapuba találnia. Az utolsó percben aztán az osztrákok egy bedobás után megszerezték a győzelmet jelentő gólt. Varga István szövetségi edző a lefújást követően elmondta, a második félidei játék alapján nyerhetett volna csapata, de egy figyelmetlenség miatt még a döntetlent sem tudta elérni. A szakember hozzátette, ezzel nagy hátrányba került a válogatott a továbbjutóhelyekért vívott küzdelemben. A magyar együttes legközelebb pénteken lép pályára Dánia ellen, a mérkőzést a www.mlsz.hu élőben közvetíti. A B-csoportban: Spanyolország– Olaszország 2–0, Anglia–Izrael 2–1.Ausztria–Magyarország 1–0 (0–0)
Nelas, 200 néző. V: Berezka (ukrán)
Magyarország: Kemenes – Kiss Z., Bergmann, Sütő, Hauser – Kecskés, Zsidai, Miskolczi – Demjén (Ágoston), Feczesin (Hegyesi), Dzsudzsák (Ladóczki)
Legfrissebb hírek

Rossi korábbi segítője lett az NB II-es Szeged új vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
12 perce

Téli olimpia: a sportolók 92 százaléka esett át doppingvizsgálaton

Téli olimpia 2026
34 perce

Nem hosszabbít szerződést, nyáron távozik a lipcseiek középpályása

Német labdarúgás
38 perce

Téli olimpia: sztárfellépők a San Siróban a péntek esti megnyitón

Téli olimpia 2026
53 perce

Csoboth Kevin Újpesten edzett, a jövő héten pedig visszatér Svájcba

Légiósok
57 perce

Téli olimpia: egyelőre félig sikerült az átállás Major Dominik számára

Téli olimpia 2026
1 órája

Súlyemelés: távozik a szövetségi kapitány

Egyéb egyéni
1 órája

Férfi kézilabda: visszavonul a válogatottól a dán irányító

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik