A legendák Londonban jártak

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2003.05.12. 21:00
Címkék
Az idén november 25-én lesz ötven esztendeje annak, hogy az Aranycsapat a londoni Wembley-stadion 105 ezer nézője előtt sporttörténeti sikert ért el: 4:2-es félidő után 6:3-ra legyőzte az addig hazai pályán veretlen angol válogatottat.
A jeles dátum közeledtével mind több megemlékezést rendeznek majd hazánkban is, ám az elsőt – stílszerűen – Angliában tartották: Buzánszky Jenő és Grosics Gyula az angol fővárosban élő magyarok meghívásának eleget téve a napokban Londonba látogatott (Puskás Ferenc egészségi állapota miatt nem tarthatott korábbi csapattársaival), és egy jótékonysági találkozón is részt vett – Buzánszky Jenőt kérték fel ugyanis a helyi magyar öregfiúk mérkőzésének bírájának. A bevételt leukémiás gyermekek gyógyítására ajánlották fel."Jólesett, hogy nem felejtettek el bennünket – mondta Buzánszky Jenő. – Az érkezésünket követő napon elmentünk a Wembley-stadionhoz, amit mindig felemelő érzés meglátogatni. Mivel a létesítményt átépítik, sajnos nem tudtunk bemenni, de így is nagy öröm volt sétálni azon a környéken. Miként nagy élményt jelentett az aznap esti fogadás is. Itt találkoztunk egy drukkerel, aki boldogan mesélte, hogy ő is ott volt 1953. november huszonötödikén a Wembleyben. Másnap a gálameccsen voltunk, a negyedik napon kirándulni vittek bennünket, a következő napon pedig utaztunk haza.”A hírek szerint egyébként már megkezdődtek a jubileumi megemlékezés magyarországi előkészületei, erre szeretnék meghívni az angol együttes még élő tagjait is. Itt kell szólni arról is, a Német Labdarúgó-szövetség már elküldte a meghívót annak kapcsán, hogy jövőre lesz ötven éve, amikor a német válogatott első világbajnoki címét nyerte; sajnos éppen az Aranycsapat ellen.
Legfrissebb hírek

Rossi korábbi segítője lett az NB II-es Szeged új vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
16 perce

Téli olimpia: a sportolók 92 százaléka esett át doppingvizsgálaton

Téli olimpia 2026
39 perce

Nem hosszabbít szerződést, nyáron távozik a lipcseiek középpályása

Német labdarúgás
42 perce

Téli olimpia: sztárfellépők a San Siróban a péntek esti megnyitón

Téli olimpia 2026
58 perce

Csoboth Kevin Újpesten edzett, a jövő héten pedig visszatér Svájcba

Légiósok
1 órája

Téli olimpia: egyelőre félig sikerült az átállás Major Dominik számára

Téli olimpia 2026
1 órája

Súlyemelés: távozik a szövetségi kapitány

Egyéb egyéni
1 órája

Férfi kézilabda: visszavonul a válogatottól a dán irányító

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik