Muraszombaton játszik a válogatott Szlovéniával

User UserUser User
2003.07.09. 21:33
Címkék
Budapest. Eldőlt, hogy az augusztus 20-ra tervezett Szlovénia–Magyarország barátságos válogatott mérkőzésnek nem Ljubljana, hanem Muraszombat ad majd otthont. A Róth Antal vezette olimpiai válogatott is a határhoz közel lép pályára, az utánpótláscsapat ugyanis egy nappal korábban Alsólendván mérkőzik a házigazda hasonló korú fiataljaival. Jelen állás szerint biztosnak tűnik, hogy a felnőttek mérkőzését élőben közvetíti majd a Magyar Televízió, miként várhatóan a lettek elleni Eb-selejtezőt is. Azt a két összecsapást (vagyis az A- és az utánpótlás-válogatott találkozóját) a Skonto Riga stadionjában, a Daugava-arénában játsszák le szeptember 9-én.
Legfrissebb hírek

„Aki a Windsor Parkba készül, jó, ha tudja, kemény mérkőzés vár rá” – északír készülődés a mieink ellen

Minden más foci
9 perce

Klujber Katrin: Jó meccset akartunk játszani, össze is jött!

Kézilabda
14 perce

Furcsa indoklás, Betlehemet és Fábiánt is megfosztották az Ek-dobogótól

Úszás
27 perce

Andrea Maldera szerint játékosai példát mutattak az egész ukrán népnek

Minden más foci
51 perce

Kikaptunk a norvégoktól, a bronzéremért játszunk holnap az Eurokupában

Kézilabda
1 órája

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
1 órája

Csehország–Ukrajna döntő lesz a Billie Jean King-kupában

Tenisz
1 órája

Kazah elnöke lett a Nemzetközi Sakkszövetségnek

Egyéb egyéni
1 órája