Kitiltotta a bíróság a lengyel garázdát

S. T. J.S. T. J.
2003.10.24. 21:03
Címkék
A közmondásos magyarlengyel barátság ellenére akadt dolguk a rendfenntartóknak a két ország válogatottjának október 11-ei, budapesti Európa-bajnoki selejtezője kapcsán. Mint arról lapunkban már beszámoltunk, a vendégdrukkerek egy csoportja a Puskás-stadionhoz vezető Stefánia úton összecsapott a rendőrökkel, és emiatt kilenc huligánt előállítottak.
Nos, időközben újabb részletek láttak napvilágot a lengyelek randalírozásáról. E szerint az egységesen fehér trikóba öltözött garázdák vélhetően készültek az összecsapásra, hiszen harci alakzatba felfejlődve rontottak rá a szolgálatban lévő kerületi rendőrökre. A megtámadottak a Készenléti Rendőrség egységeinek segítségét kérték, amelyeknek sikerült is megfékezniük a rendbontókat (a menekülő huligánok egyébként eldobálták a fehér pólókat, nyilvánvalóan azért, hogy megnehezítsék későbbi azonosításukat). A dulakodás során azonban – mint azt lapunk érdeklődésére Borbély Zoltán, a Fővárosi Főügyészség szóvivője elmondta – D. M. lengyel állampolgár eltörte egy rendőr törzsőrmester egyik ujját. A Fővárosi Ügyészségi Nyomozóhivatal gyors és hatékony munkát végzett, így gyorsított eljárással lehetett bíróság elé állítani a gyanúsítottat.Nos, a Pesti Központi Kerületi Bíróság mostanra jogerős ítéletet hozott az ügyben. Hivatalos személy elleni erőszak, illetve súlyos testi sértés bűntette miatt D. M.-et egy év, végrehajtásában háromévi próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, valamint öt esztendőre kitiltotta a Magyar Köztársaság területéről.
Legfrissebb hírek

„Szoboszlai-dupla és egy Kerkez-gól, 3–0-ra nyerünk!” – a magyar drukkerek optimisták a meccs előtt

Magyar válogatott
46 perce

Férfi kosárlabda NB I: otthon nyert a Szolnok és az Alba is

Kosárlabda
51 perce

Pierce Charles kivédte Kvarachelia büntetőjét, testvére, Shea pedig a 99. percben győztes gólt szerzett!

Minden más foci
53 perce

Tíz gólt rámolt be az Acélbikák kapujába a Gyergyó, idegenben gálázott az UTE az Erste Ligában

Jégkorong
56 perce

Izgalmas meccsen verte a Fradi az Egert a kézi NB I-ben

Kézilabda
1 órája

Redzic, Szoboszlai és Lukács játszik elöl – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
1 órája

A címvédő lengyelek az első döntősök a férfi röpi Eb-n

Röplabda
1 órája

Az Al-Ahli sem okozott gondot a Veszprémnek a klub-vb-n

Kézilabda
1 órája