Újabb magyar játékost vennének

B. G.B. G.
2003.12.23. 20:15
Címkék
Az elmúlt hónapokban többször is írtunk már Fórizs Sándorról, aki úttörőként, azaz első magyar labdarúgóként igazolt Izlandra ebben az esztendőben.
Az előző bajnokságban az első osztályban (ez az ottani második vonalnak felel meg) szereplő Leiftur/Dalvik FC 26 esztendős védőjét annak ellenére marasztalták a szigetországban, hogy csapatát még ő sem tudta megmenteni a kieséstől. A korábbi utánpótlás-válogatottnak újabb kétéves szerződést kínált a Leiftur, így Fórizs februárban ismét Izlandra utazik, hogy bekapcsolódjon együttese felkészülésébe. A bajnokság májusban kezdődik, ám előtte Fórizsék márciusban vagy áprilisban tíznapos spanyolországi edzőtáborba vonulnak. A korábban az UEFA-kupában is induló, valaha szebb napokat megélő klub célja, hogy jövőre ismét egy osztállyal feljebb szerepeljen.Információnk szerint egyébként a Leifturnál fontolgatják, hogy Fórizs után újabb magyar játékost szerződtetnek majd a következő idényre.
Legfrissebb hírek

A grúz válogatott kapitányának állásába került a hazai vereség

Minden más foci
23 perce

Női Eurokupa: jobbak kezdtek a norvégok a bukaresti mérkőzésen

Kézilabda
23 perce

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
34 perce

Russell az élről, Antonelli a 16. helyről rajtol – Azeri Nagydíj, verseny

F1
52 perce

„Az ukrán válogatott messze nem tökéletes, de él, tele van tűzzel… Ez csodálatos” – ukrán lapvélemények

Magyar válogatott
1 órája

Átrok Zalán vezérszerepben tündökölne az U21-ben

Magyar válogatott
1 órája

Csongvai Áron: Megvoltak a helyzeteink, nekünk nem sikerült, az ukránok értékesítették azt az egyet

Magyar válogatott
1 órája

Angyal Dániel: A barátaimmal is kemény vagyok a vízben, de ugyanezt várom el tőlük is

Vízilabda
1 órája