Bodnárban csalódtak

JAKAB LAJOSJAKAB LAJOS
Vágólapra másolva!
2003.12.30. 20:44
Címkék
A jelek szerint a Dinamo Kijevnél nem csupán a levegőbe beszéltek, amikor jelentős téli erősítéseket terveztek. A tízszeres ukrán bajnok november végén öt évre szerződtette a litván válogatott 20 éves középpályását, Edgaras Cesnauskist.
Majd december közepén ugyancsak öt évre szóló szerződést írt alá a Boriszfen 22 éves középpályásával, Ruszlan Bidnyenkóval. A külföldi labdarúgókat továbbra is előszeretettel foglalkoztató kijevi klub a napokban további két, nemzetközi szinten is jegyzett csatárral erősödött. A 2003-as évben Lettországban az év labdarúgójává választott Maris Verpakovskis ugyancsak öt évre kötelezte el magát a Dinamónak, és a brazil ifjúsági válogatottal nemrég világbajnoki címet szerző gólerős támadó, Kléber is az ukrán fővárosba teszi át a székhelyét.Igor Szurkisz, a Dinamo elnöke a Komanda című sportlap évértékelő interjújában a 2003-as év legnagyobb csalódásaként említette meg a több mint három éve a kijeviek tulajdonában lévő magyar hátvédet, Bodnár Lászlót. "Amikor László az idén nyáron felépült végre a makacs sérülésből, rendkívül türelmetlen volt – mondta a klubelnök. – A Dinamónál ilyenkor bevett gyakorlat, hogy a lábadozó játékos néhány mérkőzés erejéig a tartalékcsapatban próbál formába lendülni, és csak ezután jöhet szóba újra a nagycsapat. Valamilyen oknál fogva Bodnár azt képzelte, rögtön bérelt helye lesz Olekszij Mihajlicsenko csapatában, így többször számon kérte az edzőkön a mellőzése okait. Így fokozatosan valójában kiközösítette magát az együttesből. Nagy kár érte, mert valójában nagy munkabírású, többre hivatott játékosról van szó, de megítélésem szerint az ő szerepeltetése a Dinamóban már nem jöhet szóba. Lászlót még féléves szerződés köti a klubhoz és remélem, ez idő alatt megfelelő ajánlatot kapunk érte. Akár így lesz, akár nem, valójában különösebb sajnálat nélkül válunk majd meg tőle."Ugyancsak az említett sportújságnak adott interjújában Szabó József, a Dinamo Kijev elnökhelyettese és játékos-megfigyelője elmondta, hogy december elején a Magyar Labdarúgó-szövetség részéről megkeresték, hogy elvállalná-e a szövetségi kapitányi posztot. A kijeviek és az ukrán válogatott egykori irányítója Budapesten is járt, meghallgatta a szövetség vezetőinek feltételeit, majd mikor döntésre került sor, "személyes okokra hivatkozva" nemet mondott.
Legfrissebb hírek

Szuhodovszki Soma: Lassan megszokom, hogy elöl futballozom

Labdarúgó NB I
15 perce

Száz éve született Grosics Gyula, az Aranycsapat negyedik védője

Magyar válogatott
43 perce

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
1 órája

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
7 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
7 órája

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
7 órája

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
7 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
8 órája
Ezek is érdekelhetik