A ciprusi utazás előtt még a kollégákkal is találkozik

Vágólapra másolva!
2004.01.06. 20:34
Címkék
Kemény edzéseket ígér, és rendületlenül hisz a magyar labdarúgó-válogatott sikerességében Lothar Matthäus, a nemzeti együttes új szövetségi kapitánya. A korábbi 150-szeres német válogatott, az 1990-ben világbajnoki címet szerzett aranylabdás futballista tegnap elfogadta a Nemzeti Sport meghívását, és a szerkesztőségben, valamint a Ringier Kiadónál beszélgetett a munkatársakkal és a vezetőkkel. Lothar Matthäus csak megerősítette azt, amiről az újságírók már meggyőződhettek az elmúlt hetekben: hihetetlenül energikus ember. Tartja a korábbi ígéretét, amely szerint a válogatott keretében igyekszik a feltörekvő tehetségeknek lehetőséget adni – és bár képünk kissé becsapós, azt még főszerkesztőnknek, Szekeres Tamásnak sem súgta meg, hogy mely játékosokra is gondolt… – és mint mondta, amiatt is szerencsésnek érzi magát, hogy ő az az edző, akit nem hátráltatnak a korábbi tapasztalatok, hanem csak az új élmények motiválják. A válogatott idei első erőpróbája egyébként Cipruson lesz, ahol a már hagyományosnak mondható téli tornán szerepel a nemzeti csapat. Lothar Matthäusnak addig is zsúfolt lesz a programja, a hét végén részt vesz a magyar edzők tatai konferenciáján, és hivatalosan akkor találkozik először a honi futballt képviselő kollégákkal.
Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
3 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
3 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
3 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
4 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
4 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
4 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
5 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
5 órája
Ezek is érdekelhetik