Visszavághatunk Lettországnak

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2004.01.08. 21:41
Címkék
Szóval akkor kezdjük a visszaszámlálást: már csak negyven nap, és Lothar Matthäus hivatalosan is bemutatkozik a magyar válogatott szövetségi kapitányaként.
Csütörtökön az is kiderült, a debütáló szakvezető Örményország ellen vezeti először együttesét a hagyományos ciprusi tornán. Február 18-án, Paphosban 15 órakor kezdődik a Matthäus-éra, és ha győzelemmel mutatkozna be a német szakember, egy nappal később jöhetne a Lettország–Kazahsztán meccs győztese (vereség esetén természetesen a másik találkozót elbukó gárda következne), így tehát az is előfordulhat, hogy már februárban visszavághatunk a rigai vereségért. Cipruson a másik csoportban a házigazdán kívül Grúzia, Fehéroroszország és Románia szerepel, és a magyarok harmadik meccsén e kvartettből kerül ki az ellenfél. A tornáról mondjuk el: a korábbi 150-szeres válogatott sztár tizennyolc játékost nevezhet majd a tornára, amelynek érdekessége, hogy döntetlen esetén hosszabbítás helyett büntetők döntenek majd – írta az MLSZ internetes portálja. "Manapság nincs könnyű mérkőzés, de nagyon várom a találkozót – mondta Lothar Matthäus. – Tudjuk, minden kezdet nehéz, és nem szeretnénk magasra tenni a mércét, ám célom, hogy már az első meccsen is proficsapat benyomását keltsük. No, és persze, hogy minden találkozót megnyerjünk."A február még messze van, hiszen előtte lesz dolga bőven a kapitánynak: szombaton például (miután visszatér Belgrádból, ahonnan Budapestre hurcolja a szerb fővárosban maradt holmijait) előadást és sajtótájékoztatót tart a tatai edzőtovábbképzésen, január 27-én pedig Máltán, a vb-selejtezők időpont-egyeztetésén vesz részt, mindeközben Bozóky Imre MLSZ-elnökkel keresik az ideális szakmai stábot. A pályaedző, a kapusedző, az orvos, a gyúrók és a technikai vezető személye közül leginkább az első számú segítő kiléte tűnik biztosnak. Továbbra sem cáfolja ugyanis senki, hogy László Csaba lenne a jelölt e posztra, s mi is úgy tudjuk, hogy a jelenleg a Mönchengladbach tizenhat éves fiataljaival foglalkozó edző a legesélyesebb jelölt Matthäus asszisztensének. A kapitány Bozóky Imrével is egyeztetett, mint az MLSZ első embere mondta, "…normális munkanap volt a csütörtöki", ám hozzátette azt is, semmi olyan nem történt, ami a nagy nyilvánosságra tartozna. Vagyis a szövetségben továbbra is tartják magukat ahhoz, hogy a nagy bejelentésekkel (ilyen lehet a stáb összetétele) január végéig várnak, s csak akkor kerülhet ki információ a Róbert Károly körútról.
Legfrissebb hírek

Férfi kézilabda: bosnyák válogatott játékossal erősített az ETO

Kézilabda
4 órája

Vasárnapi sportműsor: NB I és NB II; Liverpool–Manchester City; Super Bowl

Minden más foci
5 órája

Már az első félidőben megnyerte a rangadót az FTC; A City ellen is Szoboszlai Dominik a legjobb biztosíték

E-újság
5 órája

Fürdésre várva – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
6 órája

Kiegyenesedett a Fradi – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Téli olimpia: az Egyesült Államok vezet a műkorcsolyázók csapatversenyében a második nap után

Téli olimpia 2026
6 órája

Milánó–Cortina 2026: egy ország sem nyert két aranyat – infóközpont

Téli olimpia 2026
6 órája

Endricket kiállították, emberhátrányban nyert a Lyon

Francia labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik