Kiemeltek az U17-esek

Vágólapra másolva!
2004.01.09. 13:49
Címkék
A Magyar Labdarúgó Szövetségtől kapott információk szerint a magyar U17-es labdarúgó válogatott játék nélkül jutott az Eb-selejtezők második körébe, miután az UEFA a harmadik helyre rangsorolta a magyar korosztályos válogatottat Európában. Az előkelő helyezés az előző évek sikeres szereplésének köszönhető, hiszen a legutóbb az 1986-ban születettek is kijutottak tavaly a portugáliai nyolcas döntőbe. Három esztendő teljesítményét alapul véve tehát a magyar U17-es válogatott Spanyolország és Anglia mögött a harmadik helyen áll az európai ranglistán, s az idei lebonyolítási rendszerben kiemeltként nem kell részt vennie a magyar csapatnak a selejtezők első körében. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a Szalai László által vezetett, 1988-ban született játékosokból összeállított csapat csak 2005 tavaszán lép pályára a selejtezők második körében. A magyar U17-es korosztály olyan válogatottakat előz meg az UEFA által készített listán, mint Franciaország (4. hely), Hollandia (5. hely) vagy éppen Németország (7. hely). Ezeket az együtteseket egyébként nem emelte ki az Európai Labdarúgó-szövetség.
Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
3 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
3 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
3 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
4 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
4 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
4 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
5 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
5 órája
Ezek is érdekelhetik