Sajtóvisszhang

Vágólapra másolva!
2004.01.26. 22:50
Címkék
A hétfői portugál sajtó vezető helyen, drámai képekkel illusztrálva számolt be Fehér Miklós tragédiájáról. Az A Bola "Fehér Miklós utolsó mosolya" képaláírással közli azt a fotót, amelyen a Benfica-játékos éppen a játékvezetőtől kapott sárga lapját veszi tudomásul pillanatokkal azelőtt, hogy összeesett a pályán. Több fotót is megjelentetett a történtekről az O Jogo és a Diario de Noticias is. Ez utóbbi lap a "Halál egyenesben" című cikkében foglalkozik Fehér drámájával, és a Benfica edzőjéről, Jose Antonio Camachóról készült képet közöl, amelyen a korábbi spanyol szövetségi kapitány sírva veszi tudomásul játékosa halálát. A Récordban "Gyászolunk" címmel közölt írásban a cikkíró úgy fogalmaz, egy "…közülünk való halálát siratjuk".
Angliában a BBC internetes kiadása a főoldalán, az egyetlen külföldi futballhírként tüntette fel Fehér Miklós halálhírét. A Guardian napilap Vallettából írt tudósítást, a válogatottak dátumegyeztetésének helyszínén idézte Berzi Sándort, és – a mérkőzés közben tragikusan hirtelen elhunyt Dárdai Balázsra (a Herthában futballozó Dárdai Pál öccsére) utalva – kiemelte, hogy ez két éven belül a második ilyen jellegű tragédia, ami magyar játékossal történt.
Természetesen Európa összes országában vezető hírben számolnak be a napilapok a sajnálatos eseményről.
Németországban a Bild címlapján azt írja, hogy Lothar Matthäus Fehér halálával igazi sztárjátékost veszített el a válogatottnál.
A legnagyobb hírtelevíziók is foglalkoztak a témával, így a CNN, a BBC, de még brazil televíziókban is bemutatták a Fehér tragédiájáról készült felvételeket.

Elhunyt Fehér Miklós
A fiú, aki győzni akart
Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
9 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
10 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
10 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
10 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
10 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
11 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
11 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
12 órája
Ezek is érdekelhetik