Egységet adó imák

Vágólapra másolva!
2004.01.28. 22:46
Címkék
Fernando Santos, a Sporting jelenlegi edzője az 1998–99-es szezonban a Porto szakvezetőjeként ismerte meg Fehér Miklóst. – Miként fogadta a borzalmas hírt?– Megrendített a halála, mint mindenkit – mondta a szakember. – Én voltam Miki első edzője itt, Portugáliában, akkor, amikor még alig múlt el tizennyolc esztendős. – Ön most a Sporting edzőjeként áll itt a ravatalnál, de nincs egyedül a klub képviseletével, számtalan zöld-fehér dresszbe öltözött szurkolót láttunk. – Valóban így van, ebben a helyzetben ugyanis nem a hovatartozást kell figyelembe venni, hanem azt, hogy egy ember, mégpedig egy kiváló sportember távozott. – Miképpen tudják a játékosok feldolgozni ezt a tragédiát?– Nincs más teendőnk és lehetőségünk, mint imádkozni Istenhez. Az Úr nem tesz különbséget a mezek színei között. José Mourinho, a Porto edzője hétfőn töltötte be 41. életévét, de a gyászolás miatt az ünneplésről lemondott… "Először is szeretném részvétemről biztosítani Fehér Miklós családját – mondta az edző. – Rajtuk kívül nehéz máshoz szólnom, ugyanis Miki halála mindenkit egyformán lesújtott. A hűtőnk tele van pezsgővel, az egyik játékosom, illetve az én születésnapom kapcsán, de egy ideig tele is marad, mert most senkinek nincs kedve ünnepelni."
Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
13 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
13 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
13 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
13 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
14 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
14 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
15 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
15 órája
Ezek is érdekelhetik