Kínos adáskimaradás a közvetítés közben

Vágólapra másolva!
2004.01.28. 22:49
Címkék
Egyetlen napja volt arra a Sport1 vezetőinek, hogy eldöntsék: a sportcsatorna azzal tiszteleg a tragikus hirtelenséggel elhunyt Fehér Miklós emléke előtt, hogy műsorra tűzi a 25-szörös válogatott csatár győri temetését.
A gyászoló család beleegyezett a közvetítésbe, mindössze annyi kérése volt, hogy csupán a gyászszertartást láthassák a nézők, a sírnál már ne legyenek ott a kamerák. El is indult a közvetítés, ám néhány perc után megszakadt a vonal, és a helyszíni képek helyett később több alkalommal is Fehér Miklós fotója látszott, illetve gyászzene szólt."Nagyon sajnáljuk a történteket, de olyan műszaki hiba következett be, amit nem lehetett elhárítani – mondta érdeklődésünkre Máté Pál, a Sport1 főszerkesztője. – A közvetítőkocsi agregátora egyik pillanatról a másikra felmondta a szolgálatot, emiatt megszűnt az autó áramellátása, és persze eltűnt a kép is. Kollégáim mindent megtettek az egyébként ezer évben egyszer előforduló hiba elhárítása érdekében, de az áramfejlesztő egész egyszerűen javíthatatlan volt. Köszönettel tartozunk a győri tűzoltóság munkatársainak, akik a vészhelyzetben segítségünkre siettek, és egy kocsival kivittek egy áramfejlesztőt a temetőbe, így tudtuk végül befejezni a közvetítést. Talán volt néző, akiben felmerült, hogy a műszaki hiba perceiben nem lehetett volna-e Fehér Miklós meccseiből jeleneteket bevágni. Ám ezt nem csak azért nem tudtuk megoldani, mert fél nap alatt igen nehéz lett volna színvonalas összeállítást készíteni. Az igazi baj azonban az, hogy az archívumunkban nincsenek Fehér Miklós futballját megörökítő kockák. Hiába adja ugyanis a műsoridőnk hetven százalékát a labdarúgás, portugál meccseket nem közvetítünk, így Miklóst mérkőzés közben sajnos egyetlen egyszer sem láthatták a Sport1 nézői. Ugyanakkor tárgyalunk a portugál televízióval, és ha sikerül megegyeznünk, mi is műsorra tűzzük a Fehér Miklós emlékére odakint készített filmet."
Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
13 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
13 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
13 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
13 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
14 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
14 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
15 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
15 órája
Ezek is érdekelhetik