László Csaba Bredában járt

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2004.01.29. 20:58
Címkék
Ahogy azt ígérte, László Csaba elkezdte járni Nyugat-Európát. A válogatott új pályaedzője szerdán Bredába utazott, ahol a NAC együttesének Groningen elleni bajnoki mérkőzését nézte volna végig  ha a találkozó a nagy hóesés miatt a 18. percben nem szakad félbe.
Ám mivel a játékvezető nem hagyta a sárdagasztást, a magyar szakember sem térképezhette fel, milyen állapotban van a három magyar légiós. A túra ennek ellenére jól sikerült, hiszen a találkozó után László Csaba fél órát beszélgetett Ton Lokhoff edzővel, illetve Babos Gáborral, Fehér Csabával és Pető Tamással. "Örültünk a látogatásnak, hiszen jószerivel semmit nem tudtunk a pályaedzőről – mondta Pető Tamás, aki kimaradt a kapitány negyvenes keretéből. – Nincs ezzel semmi gond, mert tudom, ha jól játszom a NAC-nál, helyem lesz a válogatottban is. Amúgy a Breda vezetőedzője is pozitívan állt a vendégünkhöz, hiszen mióta itt vagyok, nem volt példa arra, hogy otthonról a nemzeti csapat valamelyik illetékese személyesen meglátogasson minket."Babos Gábor is azt emelte ki, szimpatikus volt a pályaedző hozzáállása. Első kézből értesülhetett arról is, hogy vagy Király Gábor, vagy ő utazik majd Ciprusra, mert a légiósok ez alkalommal csupán egy meccs erejéig látogatják meg a szigetországot.László Csabának remélhetőleg sikerült meggyőznie Ton Lokhoffot, hogy mindenki jól jár, ha hazaengedi a magyarokat – főleg, hogy a holland maga is tudhatja, milyen érzés a válogatottban szerepelni. "A klubbal szemben is kedves gesztus volt, hogy meglátogatott minket a pályaedző, ez többet ér néhány faxüzenetnél – tette hozzá Fehér Csaba. – Abban maradtunk, ha egészségesek vagyunk, mindannyian rendelkezésre állunk."Fehér a szerdai, rövidre sikerült összecsapással kapcsolatban nem sokat tudott mondani, ám közlendője így is akadt: "Kérem, feltétlenül írja le, mivel nem lehettünk ott Fehér Miki temetésén, ezúton szeretnénk legmélyebb együttérzésünkről biztosítani Miki családját. Bár Győrbe nem utazhattunk el, a meccsen csapattársainkkal együtt fekete karszalagot viseltünk, és a találkozó egyperces gyászszünettel kezdődött. Hátborzongató volt, ahogy a sűrű havazásban tizenötezer néző néma csendben emlékezett."
Legfrissebb hírek

Molnár Attila az Európa-rekord után Metzben versenyez

Atlétika
11 perce

Milánó–Cortina 2026: egy helyen a vasárnapi történések – infóközpont

Téli olimpia 2026
13 perce

Radenkovics az ETO elleni döntetlen után: Elégedettségről szó sincs

Labdarúgó NB I
29 perce

Férfi kézilabda: bosnyák válogatott játékossal erősített az ETO

Kézilabda
6 órája

Vasárnapi sportműsor: NB I és NB II; Liverpool–Manchester City; Super Bowl

Minden más foci
7 órája

Már az első félidőben megnyerte a rangadót az FTC; A City ellen is Szoboszlai Dominik a legjobb biztosíték

E-újság
7 órája

Fürdésre várva – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
8 órája

Kiegyenesedett a Fradi – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája
Ezek is érdekelhetik