Luis Figo is megdöbbent

Vágólapra másolva!
2004.01.30. 21:52
Címkék
Fehér Miklós halála továbbra is központi téma Portugáliában. Legutóbb az első számú portugál futballsztár, Luis Figo mondta el véleményét a magyar légiós tragédiájáról.
"Itt Spanyolországban ugyanolyan drámaként éltük meg Fehér Miklós halálát, mint Portugáliában vagy Magyarországon – mondta a Real Madrid klasszisa. – Az ilyen esetek nyitják fel igazán az emberek szemét, ilyenkor jövünk rá, hogy a minket nap mint nap érő kellemetlenségek voltaképpen mennyire jelentéktelenek. Itt az ideje elgondolkodni azon, hogy a versenysportban, így a labdarúgásban milyen hatásoknak van kitéve egy-egy sportoló." Figo edzője, a szintén portugál Carlos Queiróz sem ment el szó nélkül a történtek mellett."Ha valaki leül megnézni egy focimecscset, az utolsó dolog, amire számít, hogy meghal az egyik játékos a pályán – fejtegette a Real Madrid szakvezetője. – Fehér halála elsősorban emberi tragédia, de a sportágunkat is hihetetlen veszteség érte. Szomorú napok ezek, ezért együttérzésemről és részvétemről szeretném biztosítani Fehér Miklós családját és barátait." Csütörtökön a portugál parlamentben megemlékeztek a magyar játékosról. A rendkívüli ülésen vendégként részt vett a Benfica teljes vezérkara, és a ház elnöke, Mota Amaral indítványára minden párt vezérszónoka tartott egy-egy emlékbeszédet. Záróakkordként a képviselők egyperces néma felállással adóztak a magyar játékos emléke előtt.
Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
14 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
14 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
14 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
15 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
15 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
15 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
16 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
16 órája
Ezek is érdekelhetik