Kapitányi krónika

Vágólapra másolva!
2004.02.15. 22:12
Címkék
Az alábbiakban áttekintjük, miként zajlott Lothar Matthäus magyarországi szerepvállalása míg nem találkozott a válogatott keret tagjaival. Felidézzük, mikor adtunk hírt először arról, hogy ő lehet a magyar szövetségi kapitány, és hogyan teltek napjai egészen addig, amíg el nem utazott a nemzeti csapattal Ciprusra.
December 1.
Két héttel a kapitányválasztás előtt megkezdődtek a találgatások, vajon ki lesz Gelei Imre utódja. Felmerült Egervári Sándor neve is, ám az igazi szenzáció a lapunkhoz eljutott információ volt, amely szerint Puhl Sándor MLSZ-alelnök a Budapesten tartózkodó Lothar Matthäusszal tárgyalt. Bozóky Imre MLSZ-elnök cáfolta az értesülést.

December 14.
Lothar Matthäust választották a magyar válogatott szövetségi kapitányának! A korábban soha nem tapasztalt külsőségek közepette, a Kempinski szállodában megtartott sajtótájékoztatón bemutatott szakember elmondta, kivezeti a magyar együttest a 2006-os németországi világbajnokságra.

Január 5.
Lothar Matthäus elfoglalta irodáját az MLSZ székházában, és megkezdte munkáját. Ekkor még nem lehetett tudni, kik segítik majd, ám lapunkban már hírül adtuk, hogy a Mönchengladbachnál ténykedő László Csaba esélyes az egyik pályaedzői posztra. A következő napokban a kapitány kezdett megismerkedni a magyarországi futballszereplőkkel, és sehol nem felejtette megemlíteni – így a Nemzeti Sportban tett látogatásakor sem –, hogy kizárólag összefogással lehetséges az előrelépés.

Január 8.
Eldőlt – Lothar Matthäus február 18-án a ciprusi Paphosban az örmények elleni meccsen debütál a válogatott kispadján.

Január 14.
Lothar Matthäus megdöbbent! Ahogy írtuk egy nappal később, szembejött vele a magyar futballvalóság, amikor megtudta, hogy a MOL Rt. a magyarral azonos vb-selejtezőcsoportban versengő horvát futballszövetséget szponzorálja a jövőben!

Január 21.
Lothar Matthäus kihirdette, hogy pályaedzőként László Csaba, kapusedzőként Disztl Péter dolgozik a keze alá, ráadásul a válogatott keret negyven névből álló listáját is nyilvánosságra hozta.

Január 27.
A vb-kvalifikációs program máltai egyeztetésén bejött az, amit Lothar Matthäus várt, azaz a válogatott az első és utolsó meccsét is Horvátország ellen vívja!

Január 28.
"Ma nem a futballról kellene beszélni! Meghalt egy fiatal labdarúgó, és bár nem ismertem Miklóst, tragédiája engem is lesújtott. Most, ebben a pillanatban nem a magyar futball helyzete a téma… Ami vasárnap este történt, az a probléma" – fakadt ki a kapitány a tragikusan elhunyt Fehér Miklós temetése napján tartott, teljesen érthetetlen okból összehívott sajtótájékoztatón.

Február 7-8.
A hétvégét Németorszában töltötte a kapitány, megtekintette a Hertha BSC– Stuttgart mérkőzést, és találkozott, illetve telefonon beszélt a légiósokkal.

Február 10.
Kihirdette keretét a kapitány: a huszonkilenc játékos között hét újonc kaphat lehetőséget Cipruson, majd délután Novák Dezső, Grosics Gyula, Rákosi László, Szepesi György és Illovszky Rudolf közös születésnapi ünnepségén vett részt, és itt találkozott az Aranycsapat legendáival, Buzánszky Jenővel, Grocsics Gyulával és Puskás Ferenccel.

Február 15.
A válogatott tagjai a margitszigeti Grand Hotelban találkoztak, késő este pedig felültek a Larnacába repülő gépre. A csapat szerdán lép először pályára Örményország ellen (a Sport1 közvetíti 17.45 órától), ám hogy csütörtökön (17.45), illetőleg szombaton (15.30) mely ország gárdájával mérkőzik (ez a csapat lehet a csoportban szereplő Kazahsztán és Lettország), az attól függ, miként szerepel a magyar együttes.
Legfrissebb hírek

A Haladásnál esélyt sem kapott Keresztes Krisztián, aki most a skót élvonalban futballozik

Légiósok
9 perce

Egy év, 365 fotó: Cristiano Ronaldo 40, Mikaela Shiffrin 100, Kylian Mbappé mesteri 3 – ilyen volt 2025 februárja

Egyéb egyéni
24 perce

Erste Liga: négymeccses eltiltást kapott a játékvezetőt megharapó hokis

Jégkorong
49 perce

Deli Betty nagyi élete a lelátón

Egyéb egyéni
1 órája

Fegyelmi vizsgálat indult a Tottenham csapatkapitányával szemben

Angol labdarúgás
1 órája

IFFHS: ismét Luis de la Fuente az év férfi szövetségi kapitánya

Minden más foci
1 órája

Autóbalesetet szenvedett Bardóczky Kornél, a Davis-kupa-csapat kapitánya

Tenisz
2 órája

Megszülettek Győri-Lukács Viktória ikerlányai

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik