Így játszottak Lisztesék

Vágólapra másolva!
2004.02.18. 22:03
Címkék
Babos Gábor végig higgadt volt, három hatalmas bravúrja is akadt. A védelem tagjain, Komlósi Ádámon, Dragóner Attilán és Bodor Boldizsáron látszott, ez a trió most játszik először együtt, ennek megfelelően nem egyszer zavarba került. A középpályán már rutinosabb játékosok kaptak szerepet: Fehér Csabáról tudjuk, ennél jobb teljesítményre is képes, Dárdai Pál sokat dolgozott, ugyanakkor szürkén futballozott, Németh Norbert többet hibázott az elején, hogy aztán valamelyest feljavuljon a produkciója, míg Lőw Zsolt kifejezetten jól kezdett, kár, hogy utána visszaesett. A fedezetek előtt és a csatárok mögött futballozó Lisztes Krisztiánnak akadtak ugyan jó megmozdulásai, de kicsit idegen volt számára ez a szerepkör, talán azért is, mert a Werderben nem ezen a poszton alkothat maradandót – ám góljáért feltétlenül dicséretet érdemel. Szabics Imrét és Kovács Pétert viszont feltétlenül dicsérni lehet, előbbi a földön, utóbbi a levegőben remekelt, apró szépséghiba, hogy sok ziccer kimaradt – egészen addig, amíg éppen Kovács parádés passzát Szabics gólra nem váltotta…

Szavazás

Jönnek a románok. Megnyerjük a ciprusi tornát?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Rabb Krisztián jövőre is nagy célokat tűz ki maga elé

Egyéb egyéni
12 perce

Kvíz: mennyire ismeri a futball játékszabályait? Tesztelje tudását!

Minden más foci
45 perce

A Haladásnál esélyt sem kapott Keresztes Krisztián, aki most a skót élvonalban futballozik

Légiósok
1 órája

Egy év, 365 fotó: Cristiano Ronaldo 40, Mikaela Shiffrin 100, Kylian Mbappé mesteri 3 – ilyen volt 2025 februárja

Egyéb egyéni
1 órája

Erste Liga: négymeccses eltiltást kapott a játékvezetőt megharapó hokis

Jégkorong
2 órája

Deli Betty nagyi élete a lelátón

Egyéb egyéni
2 órája

Fegyelmi vizsgálat indult a Tottenham csapatkapitányával szemben

Angol labdarúgás
3 órája

IFFHS: ismét Luis de la Fuente az év férfi szövetségi kapitánya

Minden más foci
3 órája
Ezek is érdekelhetik