Közel a rekordhoz

Vágólapra másolva!
2004.02.20. 21:25
Címkék
Lothar Matthäus jó úton jár, ugyanis magyar kapitány elődei közül kevesen büszkélkedhetnek azzal, hogy bemutatkozásként győztes meccssorozaton vannak túl.
A nemzeti csapat élén először Fehéry Ákos nyert a bemutatkozásától számolva zsinórban öt meccset – az osztrákok ellen kezdett kapitányként 1918 áprilisában, 2:0-s győzelemmel, és összesen ötször nyert a csapattal. Rekordját Vághy Kálmán állította be, aki 1942 novemberében lett kapitány, és 1943 szeptember 15-ig irányításával egymást követően ötször győzött nemzeti csapatunk. Bukovi Márton 1956 nyarán vette át a válogatottat, és a forradalom kitöréséig éppen ötször játszott az Aranycsapat, és mindig nyert. Bicskei Bertalannak kis szépséghibával van öt sikere az 1998 tavaszi, második debütálásától. Az első két meccsét megnyerte, aztán Teheránban egy nemzetközi torna döntőjében Macedónia ellen 0–0-ra végzett a csapat, és tizenegyesrúgásokkal nyert, aztán újabb két tiszta győzelem következett.
Lothar Matthaus szombaton a rajttól számított harmadik sikerét ünnepelheti, ezzel az eredménnyel Minder Frigyest (1930), és Gallowich Tibort (1945) érné be, utána már az ötös széria lehetne számára a cél.



Szavazás

Jönnek a románok. Megnyerjük a ciprusi tornát?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Újabb orosz sportolóknak adott semleges státuszt a nemzetközi síszövetség

Téli sportok
5 perce

Borza Helga sikeresen zárta pályafutása leghosszabb idényét

Csupasport
33 perce

Budafoki szüret – három meccsen húsz gól

Népsport
1 órája

Rabb Krisztián jövőre is nagy célokat tűz ki maga elé

Egyéb egyéni
1 órája

Kosárlabda: kialakult a rájátszás mezőnye az utánpótlás-bajnokságokban

Utánpótlássport
1 órája

Kvíz: mennyire ismeri a futball játékszabályait? Tesztelje tudását!

Minden más foci
2 órája

A Haladásnál esélyt sem kapott Keresztes Krisztián, aki most a skót élvonalban futballozik

Légiósok
3 órája

Egy év, 365 fotó: Cristiano Ronaldo 40, Mikaela Shiffrin 100, Kylian Mbappé mesteri 3 – ilyen volt 2025 februárja

Egyéb egyéni
3 órája
Ezek is érdekelhetik