Matthäus az Interről álmodik

Vágólapra másolva!
2004.03.03. 20:05
Címkék
Egy olasz rádióállomásnak adott nyilatkozatában Lothar Matthäus (képünkön), a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya elmondta: az egyik álma, hogy pályafutása során egyszer az Internazionale edzője legyen. Az aranylabdás klasszis játékosként 1988 és 1992 között négy szezont töltött el a kék-feketéknél, és 1989-ben bajnoki címet szerzett az olasz gárdával. Az Inter egyébként azóta sem tudta megszerezni a scudettót. "Szívesen kipróbálnám magam Olaszországban, a szívem az Interé, nagy dicsőség lenne a csapatot valamikor a jövőben vezetőedzőként segíteni" – fogalmazott Matthäus, aki az interjúban megerősítette, hogy jelenleg minden idegszálával a magyar válogatottra koncentrál, feltett szándéka, hogy kivezesse tanítványait a 2006-os németországi világbajnokságra.
Legfrissebb hírek

Az év legnézettebb videói: Rasovszky Kristóf elképesztő Európa-bajnoki címe

Egyéb egyéni
39 perce

Vívás: csak öt tust akart adni, végül ezüstérmes lett az ob-n Grósz

Utánpótlássport
1 órája

A túlélés diadala, Rocky és a zombik – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása

Egyéb egyéni
1 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
1 órája

Szerelem az olimpia idején – Olga Fikotová és Harold Connolly

Képes Sport
2 órája

Rapport Richárd is asztalhoz ül a rapid és villámsakk-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2 órája

Jövőre befedik a kecskeméti Széktói Stadion lelátóját

Labdarúgó NB II
2 órája

Gyász: elhunyt John Robertson kétszeres BEK-győztes skót labdarúgó

Angol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik