Háborgó német világbajnokok

Vágólapra másolva!
2004.03.31. 21:39
Címkék
A német szövetség vezető orvosa, a 84 esztendős dr. Franz Loogen professzor volt az ötvenes években, és ő a következőket nyilatkozta a kínos esettel kapcsolatban a német Bild című lap internetes kiadásának: "A játékosoknak a mérkőzés előtt C-vitamin-injekciót adtam, ez elősegíti, hogy a labdarúgók jobban bírják a terhelést. Azt nem lehet tudni, hogy milyen hatást ér el a játékosoknál. Ez nem lehet oka a sárgaságnak, az viszont igen, hogy nem minden tűt sterilizáltunk…"Ottmar Walter, az aranyérmes válogatott tagja, a legendás Fritz Walter öccse, aki ma 80 esztendős: "Én nem tudok erről semmit, és csak annyit mondhatok, hogy semmit olyat nem láttam, ami tiltott lett volna."Hans Schäfer szintúgy a nyugatnémet válogatott tagja volt Bernben, és 76 esztendős: "Minden úgy volt, ahogy a csapatorvos elmondta. Amit történt, az csak a frissítésünket szolgálta, ez nem dopping volt. Nekem nem rossz a lelkiismeretem. Sajnálom, hogy ez a téma ilyen hosszú idő után napvilágra került, és a nagyszerű teljesítményünket ezzel hozzák hírbe."Horst Eckel, a 72 éves egykori kaiserslauterni válogatott: "Engem bosszant, felháborít, hogy ötven év után előhozakodnak egy ilyen hírrel. Nem is tudtuk, hogy mi az a dopping. Én kaptam ugyan injekciót, de sárgaság miatt sosem kezeltek."
Legfrissebb hírek

A hat labdavesztés miatt kikapott Minnesotában és elbúcsúzott a rájátszástól a Detroit – videók

Amerikai sportok
56 perce

IFFHS: Kovács István a negyedik legjobb játékvezető 2025-ben

Minden más foci
3 órája

17 pontos hátrányból fordított és győzött a Knicks a Cavaliers ellen

Amerikai sportok
5 órája

Afrika-kupa: nem játszhat pénteken a házigazda Marokkó csapatkapitánya

Minden más foci
6 órája

Az év legnézettebb videói: Rasovszky Kristóf elképesztő Európa-bajnoki címe

Egyéb egyéni
7 órája

Vívás: csak öt tust akart adni, végül ezüstérmes lett az ob-n Grósz

Utánpótlássport
8 órája

A túlélés diadala, Rocky és a zombik – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása

Egyéb egyéni
8 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik