A fiatalok kínos veresége

A mérkőzésről tudósított: VAJDA GYÖRGYA mérkőzésről tudósított: VAJDA GYÖRGY
2004.04.28. 21:12
Címkék
SÁRGA LAP
Sándor Gy. (Bozicicet buktatta) a 15., Ilic (visszahúzta Kanta Józsefet) a 45., Regedei (buktatta Dedicet) a 48., Bozicic (reklamálásért) a 60., Hadzic (megrúgta Magasföldit) a 70. percben
KIÁLLÍTVA
Kovács Z. a 47. percben

SZÖGLETARÁNY: 9:6 (3:3)

28. perc: Bozicic adott be balról laposan, és Dedic két magyar védő közül, öt méterről, nyugodtan lőtte a labdát a kapu jobb oldalába. 0–1
38. perc: Dedic lépett ki a lesre játszó magyar védők között. Rávezette a labdát Fülöpre, aztán jobb külsővel, hét méterről, laposan a magyar kapu bal oldalába helyezte a labdát. 0–2
42. perc: Kanta József adta rossz helyre a labdát. Mejac megszerezte azt a jobb oldalon, visszagurította Bozic elé, ő pedig 17 méterről, jobbal a jobb felső sarokba lőtte a labdát. 0–3
47. perc: Zirko indította Mejacot középen, aki lefutotta Vadóczot, a kétségbeesve a kapujából kimozduló Kovács Zoltán pedig a 16-oson kívül kézzel elütötte a labdát a szlovén csatár elől. A játékvezető a két percet a pályán töltő magyar cserekapusnak jogosan mutatta fel a piros lapot. Kényszerűségből a védő Regedei Csaba állt a kapuba.
50. perc: Bozic kapott labdát, és jobbal, 18 méterről kapura lőtte azt. A "vészkapus" Regedei Csaba lábáról a léc alá vágódott a labda. 0–4
54. perc: Dedic kényszerítőzött Mejaccsal a hazai 16-os előtt. A szlovén csatár a visszakapott labdát 17 méterről, jobbal, a bal felső sarokba lőtte. 0–5
88. perc: Horváth Gábor adta be jobbról a labdát, Józsi a 16-os vonalánál, középen lekezelte, majd jobb lábbal okosan a kapu bal oldalába helyezte azt. 1–5
Megszégyenítő vereséget szenvedett a magyar U21-es válogatott a hasonló korú szlovén együttestől: a fiatalok kedvetlenül, enerváltan futballoztak… Pedig a lelkes fonyódiak mindent elkövettek, hogy jól érezzék magukat a játékosok. Kiválóan előkészített pályán csodálatos környezetben futballozhattak Vadócz Krisztiánék. A szlovének könnyedén, edzőmeccsé degradálva a találkozót ütötték ki a magyar válogatottat.



Andorka Péter (jobbra) többször szívesen behunyta volna a szemét (fotó: M. Németh Péter)
Andorka Péter (jobbra) többször szívesen behunyta volna a szemét (fotó: M. Németh Péter)
Andorka Péter (jobbra) többször szívesen behunyta volna a szemét (fotó: M. Németh Péter)
Mestermérleg
Róth Antal:
– Frázisnak tűnik, de igaz, sok tanulsággal szolgált ez a mérkőzés. Az első félidőben kényszerből szerkezeti problémáink voltak. Erre ugyan felkészültünk, de arra nem, hogy háromgólos hátrányba kerülünk. A második játékrész pedig a kiállítás miatt vált irreálissá. Bízom benne, hogy ez a tanulságos meccs azért a hasznunkra válik.
Branko Oblak: – Bár a mérkőzés előtt tartottunk az összecsapástól, most mégis azt mondom, jobban játszottunk, mint a magyar válogatott, és rendkívül elégedett vagyok a végeredménnyel. Minden tekintetben, játékban, taktikában és fegyelemben is felülmúltuk a magyarokat.
Legfrissebb hírek

Női kézilabda NB I: kiszenvedte a győzelmet a Kisvárda a Fehérvár ellen

Kézilabda
1 perce

Eltalálta a kapufát, majd gólt is szerzett az MTK a Vasas ellen – percről percre

Labdarúgó NB I
5 perce

Férfi vízilabda ob I: 32 gólos meccsen nyert a Kaposvár az UVSE ellen

Vízilabda
5 perce

Piros Zsombor két győzelemre a maiai trófeától és a legjobb 100 közé jutástól

Tenisz
19 perce

Mint anno Ibra az angolok ellen: a tizenhatoson kívülről szereztek ollózós gólt Irakban – videó

Minden más foci
21 perce

Férfi kosár NB I: az idényben először 100 pont fölött a Falco

Kosárlabda
31 perce

Az FTC hazai pályán, a Balatonfüred idegenben nyert a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
44 perce

Gyász: a csapatszálláson elhunyt egy dél-afrikai rögbijátékos

Egyéb csapat
46 perce