Az elfeledett játékosok álmai

Munkatársainktól MunkatársainktólMunkatársainktól Munkatársainktól
Vágólapra másolva!
2004.12.29. 21:41
Címkék
A nyári holtidényben hallottunk legutóbb Mátyus Jánosról, az Admira Wacker hátvédjéről, még régebben Lendvai Miklósról, aki Cipruson az Arisz Limasszol csapatában játszott, és mintha elfeledtük volna Pető Zoltánt, aki Törökországba, a Kayserispor együtteséhez szerződött. Ami közös e három légiósban: nem is olyan régen mindannyian stabil válogatottak - voltak&
Nézzük elsőként azt, hogy mi a helyzet a nyugati határ túloldalán profiskodó Mátyus Jánossal, elvégre ő van inkább szem előtt: az Admira Wacker csapatában stabil kezdő volt az ősszel.Edzőként is számít a védőre az admira

"Január harmadikán, hétfőn kell edzésre jelentkeznem csapatomnál, a legfontosabb azonban, hogy vasárnap tartjuk a kisfiam keresztelőjét - újságolta a 34-szeres válogatott balhátvéd. - Bizony van miért edzenünk majd, hiszen az osztrák élvonal hetedik helyén tanyázunk, huszonegy pontot szereztünk. Csupán négy ponttal előzzük meg az utolsó helyezett Bregenz gárdáját, ami nem valami megnyugtató, de az első osztályból csak egy csapat búcsúzik, és az Admira van annyira erős, hogy gond nélkül bentmaradjon."
A korábbi kispesti, illetve ferencvárosi kedvenc mindössze hat mérkőzésen nem lépett pályára bokasérülés miatt, és a 21 forduló alatt egy góllal járult hozzá csapata teljesítményéhez.
A bajnokság végén lejár Mátyus János szerződése a klubnál, és korábban azt nyilatkozta, minden álma, hogy visszatérjen Skóciába, a Hibernian együtteséhez.
"Valóban szerettem Skóciában futballozni, de ez egyelőre nem foglalkoztat - felelt a felvetés kapcsán a védő. - Éppen a napokban adtak át egy tervezetet az Admira vezetői, amelyben hároméves szerződést ajánlanak, kiegészítve annyival, hogy a megállapodás lejárta után a klubnál dolgozzak trénerként. Lehet, ez meglepő, hiszen még nem kell visszavonulnom, de kapóra jön a lehetőség, hogy már felajánlották a számomra, hogy előre tervezzem meg a jövőmet. Amikor befejezem pályafutásomat, akkor sem szeretnék elszakadni a focitól, de ez még nem aktuális. Megtisztelő az osztrákok ajánlata, de én érzek magamban annyi erőt, hogy három esztendő múlva, azaz harminchárom évesen is futballozzak."
Nos, Mátyus János Ausztriában hiába játszik hétről-hétre, kedvező híreket is lehet kapni a teljesítményéről, a nemzeti csapatba azonban nem sikerült beverekednie magát. Legutóbb Gellei Imrénél húzhatta magára a címeres mezt.
"Skóciából, sajnos, azért kellett végül távoznom, mert hosszú ideig nem szerepeltem a válogatottban, és az ottani szabály szerint az unión kívüli tagországból érkezett játékosnak hazája válogatottjában rendszeresen szerepelnie kell - magyarázta Mátyus János. - Talán Skócia túl messze volt… Ausztria ellenben nem, így ha hívnak a válogatotthoz, azonnal jövök, ha nem, akkor szurkolok a csapatnak a televíziókészülék előtt ülve." ---- A ---- A
Legfrissebb hírek

Gyász: 27 évesen elhunyt az Európa-bajnok norvég sílövő, Sivert Bakken

Téli sportok
6 perce

Az év legnézettebb videói: amikor Gulyás Michelle átvehette az Év Női Sportolójának járó díjat

Egyéb egyéni
8 perce

A Falco 20 ponttal nyert az Alba Fehérvár ellen a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
20 perce

Az Újpest bejelentette román szélsőjének a távozását – hivatalos

Labdarúgó NB I
51 perce

Nicolas Jackson és Cherif Ndiaye szállította Szenegálnak a magabiztos győzelmet az ANK-n

Minden más foci
57 perce

A DVSC kapusa szerint Jordanovnak szerencséje volt a félpályás gólnál

Labdarúgó NB I
1 órája

Korosztályos válogatott középpályást szerezne meg a ZTE FC – NS-infó

Labdarúgó NB I
1 órája

A MOB pályázatot hirdet Fair Play-díjak elnyerésére

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik