Gyémántból lett drágakő

A máig felfoghatatlan és érthetetlen tragédia óta már csaknem egy esztendő telt el, a fájdalom azonban nem csitul. A labdarúgó-társadalom egyszerűen képtelen napirendre térni Fehér Miklós 2004. január 25-i tragikus halála fölött. Most tétova kísérletet teszünk arra, hogy felidézzük egy csodálatos pályafutás kezdetének első állomását - mely karrierbe aztán 58 magyar, 66 portugál élvonalbeli bajnoki mérkőzésen, illetve 25 felnőtt- és 48 utánpótlás-válogatott találkozón való szereplés fért bele.
A történet így kezdődött: 1989 szeptemberében járunk, Győrött, néhány nappal az oktatási év indulását követően. Az Ortutay Gyula Általános Iskola testnevelő tanára, Cs. Kovács László, a Komló, a Győri ETO és a MÁV DAC egykori kitűnő balszélsője az iskola negyedik osztályos tanulói részére amolyan tehetségkutatót rendezett. A tanár úr - aki közismerten elkötelezett híve a gyermekfocinak, és napjainkban is minden erejével, tudásával az óvodások futballját szolgálja - minden év szeptemberében megtartja ezt a rostát, és ugye, aki keres, az többnyire talál is: ezúttal a tízéves Fehér Miklóson akadt meg a szeme. Nyomban közölte Gunyhó Ferenccel, az ETO utánpótlás szakágának akkori szakvezetőjével: "Találtam egy gyémántot, csiszoljatok belőle drágakövet."
Másnap aztán egy halk szavú, jó megjelenésű kis vasgyúró kopogtatott az ETO szakágvezetőjének ajtaján. Gunyhó Ferenc a mosolygós, csillogó szemű, szőke fiút az előkészítő csoport edzőjének, Kertész Pálnak a gondjaira bízta, aki aztán két éven át oktatta őt a labdarúgás alapjaira.
"Pályafutásom során nagyon sok gyerek labdarúgóval foglalkoztam, de ilyen istenadta tehetséggel nem találkoztam - kezdte visszaemlékezését Kertész Pál. - Remek adottságokkal rendelkezett, gyors, robbanékony volt. Időközben azt is megtudtam, hogy édesapja is kiváló labdarúgó, nagyszerű hátvéd volt. Ezzel szemben a kis Miki inkább »betyáros« hajlamairól árulkodott, és mint csatár, az ellenfél kapujának bevételében jeleskedett. Magánélete is példás volt, jól tanult, mindenkivel tisztelettudóan viselkedett. Akadt még egy nagyon fontos és remek tulajdonsága: imádott focizni, a labda, a játék, a góllövés volt a mindene. Két évig foglalkoztam vele, majd átadtam a magasabb korosztály edzőjének, Liszkai Dezsőnek, aki aztán további három esztendőn át egyengette felfelé ívelő pályáját."
A történetet innen folytatjuk - Fehér Miklós soha nem szakadt el a labdarúgástól, és ő azon kevés gyerek játékos egyike lehetett, akit hozzáértő edzők tanítottak futballozni. Egészen a csúcsig, a válogatottságig, a légióskodásig juthatott.