Priskin Tamást figyeli a Bayern

S. G.S. G.
Vágólapra másolva!
2005.05.06. 22:49
Címkék
Talán Lothar Matthäus szövetségi kapitány ajánlotta, de az is lehet, hogy a Bayern Münchennek remek kémei vannak. Mindenesetre tény: a bajor sztárcsapat élénken érdeklődik Priskin Tamás után.
Lehetne ez most afféle szenzációhajhász hírecske is, csakhogy ennél jóval konkrétabb az ügy. Olyannyira, hogy a mai Vasas-Győr meccsre a "nemzet bombázója", Gerd Müller jelezte érkezését, ám az utolsó pillanatban változott a program, és a müncheni kém vélhetően a jövő héten teszi tiszteletét Magyarországon. Mindezt Vörösbaranyi József menedzser mondta el lapunknak, márpedig ő osztrák üzlettársával szinte mindenkit ismer az európai futballban.

Priskin Tamásról köztudott, hogy roppant tehetséges fiatalember, nem véletlen, hogy már Lothar Matthäus is számol vele. A kapitány éppen a lapunknak adott interjújában mondta el, hogy a Debrecenben futballozó Ronald Habi mellett a szlovákiai születésű Priskin Tamás pályázik jó eséllyel a kerettagságra. Mint ismeretes, mindkét labdarúgó beadta már az állampolgársági kérelmét, amelyet hamarosan megkaphatnak, így nem lehet akadálya a nemzeti csapatban való szereplésüknek.

Az 1986-os születésű Priskin Tamás a győri csapat egyik legnagyobb értéke, így az ETO aligha szeretne lemondani róla, ám ha valakit a Bayern München figyeltet és esetleg hív, azt bizony nehéz visszatartani. Hát még ha egy 19 éves fiatalemberről van szó, akinek persze az az álma, hogy híres külföldi csapatban futballozhasson.
Legfrissebb hírek

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
4 órája

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
6 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
7 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
7 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
7 órája

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
8 órája
Ezek is érdekelhetik