Barátok, egykori játékostársak Puskás Ferencnél

"Korábban már többször voltam nála, és amit most láttam, az eléggé pozitív - mondta José Emilio Santamaría. - Eléggé egyben van, csak az elméje nem volt itt velünk. Mindenesetre örülök, korábban ugyanis nagyon sötét képet festettek az állapotáról. A körülményekhez képest azonban azt mondhatom, hogy jól megvan."

"Ezerkilencszázhatvankettő és hatvanhét között dolgoztunk együtt, sokat tanultam tőle, a mesterem volt - idézte a realmadrid.com Amaro Varela Amanciót. - Amióta beteg, másodszor találkozunk, úgy látom, eléggé lesoványodott azóta. Rendkívül fájó, olyan ez, mintha meghalt volna, és mégis él. Nem ismer meg, úgy érzed, nem tudja felidézni a közös emlékeket, nem képes velünk együtt újra átélni őket. Azt remélem, hogy amikor meglát bennünket, emlékezni fog, de nem tapasztaltam a jelét ennek, és ez a legfájóbb az egészben."

"Amíg sportoltunk, gyakorlatilag közös volt az életünk - folytatta Amancio. - Olyan játékos és ember volt, akire mindig oda kellett figyelnem, kreatív, remek szervezőképességű középpályás. Amikor idősebb lett és elkezdett meghízni, az ember azt gondolta volna, hogy hátrébb húzódik a pályán, de nem, ő akkor lett középcsatár. Igazi csoda volt, azóta sem láttam ilyet az életben. Egyébként kedves, jóságos embert ismertem meg benne. Nagyon szerencsés vagyok, hogy a világ legjobbjaival, Di Stefanóval és Puskással játszhattam együtt. Ma is úgy van, hogy amikor Ferencről beszélek, akkor felállok."

"Bensőséges emlékeim vannak Puskás Ferencről - nyilatkozta Antonio Ruiz Cervillo. - Annak idején, amikor egy külföldi játékos érkezett a Real Madridhoz, Santiago Bernabéu mindig megbízott valakit azzal, hogy vegye a szárnyai alá az új embert. Általában ez José María Zárraga és az én feladatom volt. Nagyon jó barátságban voltam Panchóval, sokszor meghívott a házába, hogy a családjával együtt elköltsünk egy jó vacsorát. Soha nem láttam ilyen nagylelkű, ilyen jó embert, aki ennyire sokat adott másoknak. Abban az időben a forradalom miatt sokan elhagyták Magyarországot, és nem volt olyan nap, hogy a házában ne lásson vendégül és ne etessen tíz-tizenkét embert. Mindent odaadott, amije csak volt."

"A pályán Európa legjobbja volt - tette hozzá Antonio Ruiz. - Nem hiszem, hogy valaha bárki túlszárnyalhatja. Intelligens, élénk játékos volt, olyan technikai tudással, amelyet nagyon nehéz utánozni. Minden adottsága megvolt ahhoz, amitől a játéka rendkívülivé vált. Ő az örökös gólkirály. Nálam ő az első számú, legyen szó akár a sportról, akár az emberi erényekről."

Végezetül álljon itt egy kedves emlék Luis Gómez-Montejano Arroyótól, egy történet, amely szintén Puskás Ferenc zsenialitását mutatja meg.

"Az Atlético Madriddal játszottunk akkor, és Puskás szabadrúgásból, harmincöt méterről csodálatos gólt lőtt - emlékezett Luis Gómez-Montejano. - A bíró azonban nem adta meg, azt mondta, meg kell ismételni. Ő letette a labdát megint, és ugyanúgy berúgta ugyanoda. Ez már érvényes volt, de a játékvezető azért még megjegyezte: 'Ha kívánja, másodszor is megismételhetjük'."