Róth Antal büszke játékosaira

Császár-Nagy MárkCsászár-Nagy Márk
2005.11.16. 18:26
Címkék
Pozitívan értékelte a tegnapi Európa-bajnoki selejtezőmérkőzést Róth Antal, az utánpótlás-válogatott szövetségi kapitánya. A magyar U21-es csapat ugyanis tegnap 1-0-s vereséget szenvedett Olaszország legjobbjaitól, Fermóban, és 2-1-es összesítéssel kiesett.
Róth Antal elégedett volt játékosaival
Róth Antal elégedett volt játékosaival
Róth Antal elégedett volt játékosaival
Róth Antal elégedett volt játékosaival

A magyar fiataloknak a sorsolás után senki nem adott sok esélyt a továbbjutásra, különösen annak tekintetében, hogy az olaszok az Eb-cím védői.

A két mérkőzésen azonban a mieink tisztességgel helytálltak, és ugyan kiestek, mégis emelt fővel búcsúzhattak a sorozattól.

"Nagyon örülünk annak, hogy az elmúlt négy napban játékosaim eltörölték a két ország labdarúgása közti különbséget, és nagyon kevésen múlt, hogy nem mi kerültünk az Európa-bajnokság legjobb nyolc csapata közé" – mondta el a Nemzeti Sport Online-nak Róth Antal.

A válogatottnak tehát nem sok hiányzott ahhoz, hogy kiejtse a címvédőt, így a remek helytállás ellenére maradhatott némi csalódottság a fiúkban. A szövetségi kapitány ezzel kapcsolatos kérdésünkre így válaszolt: "A kiesés miatti csalódottságot elnyomja bennünk az érzés, hogy minden játékos átlag fölött teljesített, küzdött, hajtott és ezzel a papírformát is felborította."

A tegnapi mérkőzésen minősíthetetlen volt a pálya talaja, ami talán nem a magyar csapatnak volt kedvező. Válogatottunk ugyanis az első félidőben teljesen egyenrangú ellenfele volt a házigazdáknak, de a második negyvenöt percben visszaesett a teljesítményük.

"A körülmények mindkét csapatnak ugyanolyanok voltak, nem szeretném erre fogni a tegnapi vereséget, hiszen nem ezen múlt a találkozó kimenetele. Már hétfőn esett az eső, és már akkor számítottunk arra, hogy felázott pályán kell játszanunk. Ezt meg is beszéltük a fiúkkal. Az első pillanattól tudtuk, hogy az olasz csapat rendkívül fegyelmezetten védekezik, és a játékukban minden meccsen benne van egy gól. Sajnos - velük ellentétben - nekünk nem sikerült a kapuba találnunk, de mindezek ellenére büszke vagyok a játékosaimra."
Legfrissebb hírek

Férfi vízilabda MK: fölényesen nyerte a címvédő a tavalyi döntő visszavágóját

Vízilabda
5 perce

Miért nem igazolt fiatal spanyol középcsatárt a Barcelona?

Spanyol labdarúgás
8 perce

PL: Ipswich Town–Liverpool élőben az NSO-n!

Angol labdarúgás
12 perce

La Liga: Real Betis–Real Madrid 0–0

Spanyol labdarúgás
14 perce

Női kosárlabda-vb: Magyarország–Franciaország

Kosárlabda
19 perce

Norris szerint a McLaren nem harcolhat a pole-ért Monzában; Briatore botrányt keltett a pénteki edzésnapon

F1
36 perce

Kovácsréti duplázott volt csapata ellen, a Vasas fordulatos meccsen győzte le a Nyíregyházát

Labdarúgó NB I
42 perce

Gyémánt Liga: Molnár Attila harmadik a meghívásos 400 méteres versenyben

Atlétika
52 perce