– Mit érzett, amikor megtudta, hogy a magyar válogatott Belgiumban vendégszerepel?
– Semmi különöset, rég elmúlt már az az idő, amikor Magyarország futballcsapata lázba hozott, egyáltalán nem vagyok én már drukker – mondta Bölöni László, a Standard vezetőedzője a liege-i akadémia konferenciatermében, miután körbevezetett bennünket a lenyűgöző bázison.
– Az eredménytelenség miatt ennyire közömbös az ön számára a honi labdarúgás?
– Nézze, én megértem, hogy a kapitány és a szövetségi vezetőség a vb-selejtezőket megelőzően továbbjutást remélt, s azt hangoztatta, van esély a kvalifikációra. De azt ne várja tőlem senki, hogy a kudarccal végződő sorozat után megtapsoljam a szereplést. Engem történetesen nem vigasztal, hogy Málta és Albánia ellen maximális pontszámmal gazdagodott a csapat, nem mondom, atyaúristen, tizenhat pontot gyűjtöttünk, hurrá, legyőztük a vb-re már kijutott Dániát, mert semmiféle jelentős előrelépést nem tapasztalok. Értsék már meg, egy esélyest sem ejtett ki Magyarország! Amíg ez nem történik meg, addig mind a sajtó, mind a sportágvezetők részéről hülyítésnek tartom a fejlődésről szóló megnyilatkozásokat.
– A jövőt sem látja biztatónak? Nemrég a magyar U20-as gárda egyedüli európai válogatottként bejutott a korosztályos világbajnokság elődöntőjébe, és bronzérmet nyert.
– Ettől még nem bátorkodnám azt mondani, hogy a magyar utánpótláscsapat előrébb tart a német, a francia, a holland, a spanyol vagy az angol együttesnél – és még sorolhatnám. Szép eredmény a harmadik hely, de ehhez a sikerhez azért sok minden hozzájárult. Legyünk óvatosak, reálisak a minősítéssel, mert ettől a magyar futball még nem lett jobb. Amúgy kétféle megvilágításból vizsgálnám ezt: az utóbbi évek utánpótlásba fektetett munkájának gyümölcse a dicséretes szereplés, de kifizetődő akkor lesz a ráfordított idő, a beleölt munka, ha ebből a társaságból át lehet menteni néhány játékost a nagyválogatottba. A példák azt mutatják, egy ilyen korosztályból kinő két hatalmas tehetség, és kettő, akinek van esélye, hogy magas szintre jusson. Én például nem engedtem el az egyiptomi tornára brazil játékosomat, Victor Ramos Ferreirát – tinédzser, de már európai klub szerződtette.
– Miért van az, hogy míg Magyarországon a huszonkét évest is fiatalként jellemzik, addig Nyugat-Európában már tizennyolc évesen főszereplő egy-egy futballista?
– Mert maguk rossz mércével mérnek! A szakmaiatlanság és a hozzá nem értés vezetett ide – és ezt megint csak a futballhatalmasok számlájára írom. Dolgozott néhány fiatal a kezem alatt, Mbia tizennyolc volt, amikor kameruni felnőttválogatott lett; Källström, Gourcuff, Cristiano Ronaldo, Quaresma, Hugo Viana tizenhét évesen csapata erőssége volt; Fellaini húszévesen tizennyolcmillió euróért került az Evertonhoz. Akiben tizenhét-tizennyolc évesen felfedezhetők a klasszisra jellemző vonások, és megfelelően kezelik, helyes irányba terelik, az húszéves korára beérik. Volt, hogy ajánlottak nekem futballistát, mondták, fiatal ígéret – huszonnégy évesen… Az ilyen lehetőséget azzal utasítom vissza: ebben a korban az ígéret már két előnyös profi szerződést is kötött, senkinek nem kell ajánlgatni, hogy igazolja egy egyesület… Magyarország végképp rossz irányba ment el, helytelen a klubpolitika.
AZ INTERJÚT TELJES EGÉSZÉBEN A VASÁRNAPI NEMZETI SPORTBAN OLVASHATJA.
