Bundabotrány: Mészöly Géza és Illés sem feltételezi Petryről a bundázást

MTI MTIMTI MTI
2010.04.02. 18:14
Szinte elképzelhetetlennek tartja két válogatottbeli csapattársa, Mészöly Géza és Illés Béla a bundázással gyanúsított Petry Zsoltról, hogy eladta volna az 1995. szeptember 6-án Isztambulban 2-0-ra elveszített Törökország-Magyarország Európa-bajnoki selejtezőt.

„Nagyon meglepődtem a hír hallatán. Együtt nőttünk fel Zsolttal, és nem ilyennek ismerem őt, nagyon elhivatott ember. Nem tudom ezt feltételezni róla" – jelentette ki a távirati iroda érdeklődésére Mészöly Géza, aki azon a találkozón öltötte magára utoljára a címeres mezt, s mindkét török gólt mellőle fejelte Hakan Sükür.

A 18-szoros válogatott védő hozzátette, nem tapasztalt semmi gyanúsat a mérkőzés előtt, s emlékei szerint egyik gólról sem tehetett Petry.

„Kíváncsian várom a fejleményeket, de remélem, Zsolt tudja cáfolni a megjelent híreket" - mondta Mészöly.

Illés Béla a távirati irodától értesült az ügyről, nem emlékezett pontosan a mérkőzés részleteire, csak annyit tudott felidézni, hogy mindkét gólt fejesből szerezték a törökök az első félidőben.

„Nehéz ezt elhinni. Én csak a válogatottban futballoztam együtt Zsolttal, de kétlem, hogy egyetlen mérkőzést is eladott volna" – mondta az ominózus meccs félidejében lecserélt Illés.

Legfrissebb hírek

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
Tegnap, 8:58

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

„Az istenadta tehetséggel nem éltem vissza” – Petry Zsolt 60 éves

Légiósok
2026.09.23. 06:31

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46