Augusztusban az angolok ellen játszik a Koeman-csapat

Vágólapra másolva!
2010.05.27. 12:10
null
Dárdai Pál (jobbra) 2006-ban nagy gólt lőtt az angol válogatottnak (Fotó: Action Images – archív)
A magyar labdarúgó-válogatott Angliával mérkőzik meg augusztus 11-én a Wembley Stadionban – jelentette be az angol Labdarúgó-szövetség (FA) a hivatalos oldalán.

Ez lesz a két ország közötti 22. válogatott mérkőzés. A két együttes legutóbb 2006-ban az Old Traffordon csapott össze, Anglia 3–1-re nyert, miután Steven Gerrard, John Terry és Peter Crouch találataira csak Dárdai Pál válaszolt. Eredetileg egyébként ez a 2006-os meccs is az új Wembley-ben lett volna, csak akkorra még nem készült el Anglia teljesen felújított, átépített nemzeti stadionja.

A (régi) Wembleyben legutóbb 1996-ban csapott össze a két válogatott, az angliai Európa-bajnokság előtt, akkor Csank János együttesét simán legyőzték a háromoroszlánosok (3–0).

A találkozó mindkét csapat felkészülésében kulcsfontosságú lesz a 2012-es Eb selejtezői előtt: Anglia Bulgáriával játszik a Wembleyben szeptember 3-án, míg a mieink Svédország ellen, idegenben kezdik meg a kvalifikációs sorozatot. A magyar válogatott újabb élcsapat ellen készülhet: a nyári vb előtt Németországgal és Hollandiával mérkőzik meg Erwin Koeman együttese.

 

 A KÉT CSAPAT EGYMÁS ELLENI MÉRKŐZÉSEI
2006. 05. 30.
Anglia–Magyarország  3–1  felkészülési
1999. 04. 28. Magyarország–Anglia  1–1  felkészülési
1996. 05. 18.
Anglia–Magyarország  3–0  felkészülési
1992. 05. 12. Magyarország–Anglia  0–1  felkészülési
1990. 09. 12.
Anglia–Magyarország  1–0  felkészülési
1988. 04. 27.
Magyarország–Anglia  0–0  felkészülési
1983. 10. 12.
Magyarország–Anglia  0–3  Eb-selejtező
1983. 04. 27.
Anglia–Magyarország  2–0  Eb-selejtező
1981. 11. 18.
Anglia–Magyarország  1–0  vb-selejtező
1981. 06. 06.
Magyarország–Anglia  1–3  vb-selejtező
1978. 05. 24.
Anglia–Magyarország  4–1  felkészülési
1965. 05. 05.
Anglia–Magyarország  1:0 felkészülési
1962. 05. 31.
Magyarország–Anglia  2:1 vb-csoportmérkőzés
1960. 05. 22.
Magyarország–Anglia  2:0 felkészülési
1954. 05. 23.
Magyarország–Anglia  7:1 felkészülési
1953. 11. 25.
Anglia–Magyarország  3:6 felkészülési
1936. 12. 02.
Anglia–Magyarország  6:2 felkészülési
1934. 05. 10.
Magyarország–Anglia  2:1 felkészülési
1909. 05. 31.
Magyarország–Anglia  2:8 felkészülési
1909. 05. 29.
Magyarország–Anglia  2:4 felkészülési
1908. 06. 10.
Magyarország–Anglia  0:7 felkészülési

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
3 órája

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 19:18

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

Bemutatták a Futbólia visszahódítása című könyvet

Magyar válogatott
2026.01.22. 15:56

IFFHS: 2025 legjobb futballcsapata a PSG, a Ferencváros 39. a világrangsorban

Minden más foci
2026.01.16. 12:35

A 2025-ös év is hangos volt a magyar fiatalok nemzetközi sikereitől

Utánpótlássport
2026.01.02. 09:02
Ezek is érdekelhetik