„Magyarország udvarias ellenfél volt, és más semmi”

MTI MTIMTI MTI
2010.05.30. 15:21
null
A német lapok szerint udavarias ellenfelek voltunk (Fotó: Németh Ferenc)
Címkék
Magyarország „udvarias" ellenfél volt – fogalmaztak a vasárnapi német lapok az előző esti, budapesti felkészülési mérkőzés kapcsán, és ez volt a magyar futballválogatott játékával kapcsolatos leghízelgőbb vélemény.

Pedig a szombati találkozó előtt érezhető volt egyfajta várakozás azzal kapcsolatban, hogy a Németországban még ma is a világ egyik legjobb labdarúgójaként tisztelt Puskás Ferenc, valamint Hidegkuti, Bozsik és a többiek „örökösei" nagyobb erőkifejtésre késztetik majd a dél-afrikai világbajnokságra készülő német nemzeti tizenegyet.

Nem véletlen, hogy a német televíziók részleteket sugároztak a 3:2-es német győzelemmel végződött 1954-es döntőről, amit az Aranycsapat felett diadalmaskodó Németország ma is „berni csodaként" emleget, és beszámoltak arról is, hogy a szombatit megelőző, legutóbbi – ráadásul Németországban játszott – felkészülési találkozón az akkori szövetségi kapitány, Lothar Matthäus vezette magyar válogatott 2–0-ra elpáholta a németeket.

Mindebből – amint azt a vasárnapi lapok írták – mostanra semmi nem maradt, a magyar válogatott minden várakozást alulmúló, rendkívül gyenge ellenfél volt. „Udvarias" partner, de ezen kívül más semmi. Az újságok a magyarok játékát gyengének és ártalmatlannak minősítették, és többre nem is érdemesítették. Mindezen az sem változtatott, hogy szinte kivétel nélkül elismerték: a 4. percben megadott tizenegyes érthetetlen, a ZDF közszolgálati televízió jelenlegi szakkommentátora, a korábbi kiváló kapuvédő Oliver Kahn szerint egyenesen vicc volt. A 3–0-ból könnyen lehetett volna 6–0 is, ha Király Gábor az első félidőben nem mentett volna gólnak látszó lövéseket – tették hozzá.

Mindezek alapján az újságok óvakodtak attól, hogy a német válogatott felkészülésének pillanatnyi állására vonatkozóan különösebb következtetéseket vonjanak le. Abban azonban általános volt az egyetértés, hogy a gyenge ellenfél ellenére a mérkőzés hasznos „teszt" volt, amely az edzőtáborozás során begyakorolt technikai elemek kipróbálását szolgálta.

A lapok szerint mindenesetre a stuttgarti Sami Khedira jól pótolta a sérülése miatt kiesett Michael Ballackot, az első számú kapuvédőnek jelölt Manuel Neuer a csaknem teljes semmittevés ellenére sem okozott csalódást, és az évek óta csak „titkos fegyvernek" tartott Lukas Podolski a magyarok ellen bizonyította, hogy nem „reménytelen". És bár a  mérkőzés után Joachim Löw szövetségi kapitány meglehetősen elégedetten, illetve derűlátóan nyilatkozott, az újságok szakértői inkább úgy vélekedtek, hogy a budapesti 90 perc után sokkal okosabbak nem lettek.

 

 

Legfrissebb hírek

Itt a vége! Franciaország nyögvenyelősen jut tovább, s Marokkóval csatázik az elődöntőért

Foci vb 2026
30 perce

Mbappé tizenegyese elég volt a francia győzelemhez

Foci vb 2026
32 perce

Mbappé tizenegyesből törte meg a jeget Paraguay ellen – videó

Foci vb 2026
39 perce

Mbappé tizenegyesével vezet Franciaország!

Foci vb 2026
1 órája

Gól még mindig nincs a Paraguay–Franciaország meccsen, így mutatjuk az előző mérkőzés legérdekesebb statisztikáit!

Foci vb 2026
1 órája

Anya- és nagyanyaországok – Ballai Attila publicisztikája

Foci vb 2026
1 órája

Elkezdődött a második félidő Philadelphiában!

Foci vb 2026
1 órája

Mexikó várja az angolok elleni csodát; Isael: Hárman jobbak a braziloknál

E-újság
1 órája
Ezek is érdekelhetik