Labdarúgás: U21-es válogatottunkra is hatással lehet a bosnyákok kizárása

Vágólapra másolva!
2010.07.20. 09:23
Alapjaiban változtathatja meg az U21-es válogatott sorsát, ha a Nemzetközi, illetve az Európai Labdarúgó-szövetség is kizárja soraiból Bosznia-Hercegovinát. A hátralévő időszakban a magyar csapattal még kétszer találkozó bosnyákok bűne, hogy nincs egységes futballvezérkaruk.

A boszniai szövetséget jelenleg a három legnagyobb népcsoport (bosnyák, szerb, horvát) egy-egy képviselője irányítja, a FIFA és az UEFA viszont többször is felszólította az érintetteket, hogy csak egy vezetőt hajlandó elismerni. A szövetség már szavazott a kérdésről, a hatvan tag nemhogy az elvárt kétharmados, de még az egyszerű többséget sem tudta összehozni, mindössze 27-en támogatták a nemzetközi szervek javaslatát.

Az Egervári Sándor vezette U21-es válogatottunk a harmadik helyen áll az Eb-selejtezőcsoportjában, s ha megnyeri a hátralévő három mérkőzését, csupán egy lépésre lesz az olimpiától. A jövő évi Európa-bajnoki döntő ugyanis egyben olimpiai selejtező is, és a finálé nyolc csapata közül az első öt utazhat Londonba.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
2026.02.03. 17:39

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

Bemutatták a Futbólia visszahódítása című könyvet

Magyar válogatott
2026.01.22. 15:56

IFFHS: 2025 legjobb futballcsapata a PSG, a Ferencváros 39. a világrangsorban

Minden más foci
2026.01.16. 12:35

A 2025-ös év is hangos volt a magyar fiatalok nemzetközi sikereitől

Utánpótlássport
2026.01.02. 09:02
Ezek is érdekelhetik