Strandfoci: nem sikerült a mieinknek a bravúr a franciák ellen

2010.08.28. 18:10
A lisszaboni Szuperdöntő második mérkőzésén Eric Cantona együttese várt a magyar strandlabdarúgó-válogatottra, és a mieink 7–2-es vereséget szenvedtek.

Az első harmad gyors francia góllal indult, az ellenfél csapatkapitánya már a második percben betalált. Szűcs bravúrjainak köszönhetően a gallok nem tudták növelni előnyüket, de a magyar csapat is csak helyzetekig jutott, így több gól már nem született ebben a játékrészben. A folytatás sokkal jobban sikerült, Fekete rögtön a harmad első percében egyenlített, majd Samoun találata után is Fekete bombagólja révén lett 2–2 az eredmény. Fél perccel a játékrész vége előtt újabb gólt kaptunk, ezzel 3–2-re alakult a mérkőzés.

Az utolsó harmadban már nem tudtuk tartani a franciákat, és egymás után kaptuk a gólokat, 4–2-nél egy két kapufás lövésnél szerencsénk sem volt. A hajrában Szűcs helyett Fekete állt a kapuba, és az utolsó három percben háromszor találtak a hálónkba, ezzel Franciaország 7–2-re nyerte meg a találkozót.

Magyarország így a csoport második helyén zárt, és vasárnap Izrael ellen játszik a 3. helyért.

STRANDLABDARÚGÁS

Magyarország–Franciaország 2–7 (0–1, 2–2, 0–4)
Gólszerző: Fekete 2, ill. Basquaise 2, Samoun 2, Francois, Mendy, Pagis

Legfrissebb hírek

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
14 órája

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
Tegnap, 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46

Labdarúgás: újra tizenegyesekkel győztek az U15-ös lányok

Utánpótlássport
2026.09.18. 10:58