Válogatott: Csányi Sándor hosszú távon számol Egervári Sándorral

2010.08.10. 22:00
Egervári Sándor szövetségi kapitány kora este a Wembleyben tartott edzést a válogatott tagjainak, ezt megelőzően Csányi Sándor, az MLSZ elnöke, és Berzi Sándor alelnök látogatták meg az együttest. Erről az mlsz.hu számolt be.

Csányi Sándor a válogatott ebédjét követően látogatta meg a csapatot, és a vizitálás során rövid beszédet is tartott a futballistáknak. A szövetség első embere többek között elmondta: hosszú távon számol a nemrégiben kinevezett szakmai stábbal, és hisz abban, hogy a válogatott eredményei is javulnak majd a jövőben. E cél érdekében olyan labdarúgókra van szükség a nemzeti együttesben, akik minden körülmények között a maximumot adják a válogatottban, és kiérdemlik, hogy a címeres mezben futballozhatnak.

A londoni idő szerint 19 órakor kezdődő edzésen a keret minden játékosa részt vett, a szakmai stáb már a holnapi meccs jegyében gyakoroltatta a taktikai elemeket futballistáival.

Az edzés utáni sajtótájékoztatóról itt olvashat!

 

 

Legfrissebb hírek

Torghelle szerint Szoboszlai játéka döntő lehet, Németh bízik a csoportgyőzelemben

Magyar válogatott
23 órája

Bárány Donát: Nincs mese, nyernünk kell a meccseket!

Magyar válogatott
2026.09.24. 08:29

„Ezzel teljessé vált a gyűjteményünk” – Csányi Sándor a Puskás Arénának ítélt Konferencialiga-döntőről

Konferencialiga
2026.09.15. 14:58

Csányi: Nem úszhatja meg senki, aki súlyos szabálytalanságot követ el

Labdarúgó NB I
2026.08.27. 19:18

Csányi Sándor Gianni Infantinónak: Az utolsó csepp a pohárban Kevin Lamour váratlan elbocsátása volt

Minden más foci
2026.08.20. 16:54

Vida Máté: A pályafutásomat a sérülések törték ketté

Magyar válogatott
2026.08.19. 06:37

Csányi Sándor súlyosnak és elfogadhatatlannak tartja az Infantino-tervet

Minden más foci
2026.08.18. 15:00

Ribéry talpra állítja a megrogyott franciákat – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.06.27. 12:06