Fekete László: Megrettenve álltam Törőcsik ágyánál

2010.09.01. 08:29
null
„Mi csak bízhatunk benne, hogy Törő tökéletesen egészséges állapotban áll fel az ágyból" (Fotó: Németh Ferenc)
Napok óta aggódunk Törőcsik Andrásért. Mint ismeretes, az Újpest korábbi klasszis futballistája néhány napja otthonában szenvedett fejsérülést egy esés következtében, állapota egyre csak romlott, így kórházba került. Előbb a Nyírő Gyula, majd a Honvédkórházban kezelték, illetve kezelik most is. Meglátogatni gyakorlatilag lehetetlen, állapotáról a kórház és a HM sajtóosztálya semmilyen aprócska hírt sem ad ki. Fekete László, az Újpest korábbi balszélsője meglátogatta játékostársát.

„Pénteken azt mondtam a biztonsági őrnek, hogy én voltam a balszélső – mondta Fekete László a Nemzeti Sportnak. – Alighanem felismert, mert beengedett »Keséhez«, és én megrettenve álltam az ágyánál. Féltettem őt, most is nagyon féltem. Pénteken még mély álomban volt, mozdulatlannak tűnt, keddre annyiban változott a helyzet, hogy levették róla a maszkot, és így lélegzett. Beszéltem hozzá, de nem reagált, kérdeztem az orvosokat, mire számítsunk, mi van vele, ők csak annyit mondtak, négy-öt kritikus nap után lesznek majd okosabbak."

„Annyit elmondtak, hogy az ütés következtében vérzés keletkezett az agyában, amely nem állt el, ezért volt szükség az életmentő műtétre, a vérzés elállítására. Nagy kérdés, hogy az agy milyen területe sérült, és mi csak bízhatunk benne, hogy Törő tökéletesen egészséges állapotban áll fel az ágyból, és nem lesz semmilyen káros, maradandó következménye ennek az agyi vérzésnek. Isten kezében vagyunk..."

Törőcsik András volt felesége most minden szabadidejét egykori férje mellett tölti. Ő csak annyit mondott, hogy nagyon köszöni azt a sok szeretetet, amelyet Törő kap ismerősöktől és ismeretlenektől. Nagyon hálás Nyilasi Tibornak, aki mindenben segít, és bízik az orvosokban.

Mint ahogy Törőcsik Éva, „Kese" nővére is, aki gyakorlatilag tartja a kapcsolatot az orvosokkal és a barátokkal. Ő az igazi kapocs, jóllehet kedd délután nem tudott érdemben nyilatkozni, csak annyit jegyzett meg: szerdán újra beszél testvére kezelőorvosaival, és akkor alighanem ő is többet tud majd.

ISTEN KEZÉBEN – A NEMZETI SPORT SZERDAI SZÁMÁBAN FÓKUSZ ROVATÁBAN FOGLALKOZIK TÖRŐCSIK ANDRÁSSAL

Legfrissebb hírek

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
18 órája

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46

Labdarúgás: újra tizenegyesekkel győztek az U15-ös lányok

Utánpótlássport
2026.09.18. 10:58