Pintér Ádám meglepődött Egervári meghívóján

– Meglepődött?
– Meg, bizony. Igaz, édesanyám a minap azzal hívott, hogy a világhálón már azt írják, bekerülhetek a keretbe. Akkor már kezdtem bizakodni, mert anyu rendszeresen bújja a netet: ha valaki, ő képben van.

– A hivatalos értesítést mikor kapta meg?
– Néhány órával később megint csörgött a telefonom, akkor már Egervári Sándor keresett. Miután megosztotta velem a csodálatos hírt, közölte, hogy hamarosan a meghívó is megérkezik Zaragozába. És tessék: amikor másnap mentem edzésre, az öltözőszekrényemben már várt az a papiros, amelyet azóta is féltve őrzök. S nem elsősorban azért, mert a részletes program szerepel rajta, hanem azért, mert olyan jó egy-egy pillantást vetni rá...

– Elsőbálozó, ugye?
– Ha arra céloz, még nem léptem pályára a felnőttválogatottban, ellenben kerettag voltam már. Más kérdés, hogy nem mostanában: a kétezer-hét augusztus huszonkettedikei, Olaszország elleni barátságos mérkőzésre Dzsudzsák Balázsékkal készülhettem. Emlékszem, mennyire boldog voltam, hogy tizenkilenc évesen leülhettem a Puskás Ferenc Stadion kispadjára, és bár Várhidi Péter végül nem állított be, óriási élmény volt az az este. Teszem hozzá, nem az olaszok, hanem a mieink játéka miatt. Három egyre nyertünk, ugyebár nem csoda, hogy abba a csapatba nem fértem be aznap...

– Ismerek már mindenkit. Ettől függetlenül biztosan fura lesz az első nap, de nem vagyok ijedős, feltalálom magam. Úgy fogom fel, hogy eddig a földszinten készültem az utánpótlás- válogatottal, most egy emelettel feljebb megyek.

– Azért más szint...
– Tudom. Mégsem aggódom. Megverjük San Marinót, és szerintem Finnországban is nyerünk. Aláírom, merész vagyok, azonban másképp nincs értelme nekiveselkedni az előttünk álló feladatoknak. Szerintem ezt újdonsült társaim nevében is kijelenthetem.

A TELJES INTERJÚT ELOLVASHATJA A NEMZETI SPORT KEDDI SZÁMÁBAN!