Utánpótlás: U15-ös válogatottunk döntetlent játszott Szlovákiával

Vágólapra másolva!
2010.10.19. 22:07
A magyar U15-ös labdarúgó-válogatott kedd délután Jánossomorján mérkőzött meg a szlovák korosztályos együttessel. Az mlsz.hu tájékoztatása szerint a találkozó nagy részében a mieink domináltak, de a szlovákok két, számukra szerencsés góllal fordítottak, s végül 2–2-es döntetlennel ért véget a mérkőzés.

Az U15-ös válogatott első nemzetközi összecsapását játszotta kedden, Pisont István csapata Jánossomorján fogadta a szlovákokat. A mieink a Gyurkovits András – Lakatos István (Koronczi Bence, 67.), Kecskés Ákos, Molnár Milán, Baglyas Mátyás – Vida Máté (Csicsek Levente, 66.), Gálfi László – Nagy Máté (Rácz Barnabás, 60.), Takács Krisztofer (Zsótér Donát, 50.), Grabant Bence (Szűcs Gergő, 60.) – Németh Erik (Hegedűs Róbert, 50.) összeállításban léptek pályára.

Válogatottunk kitűnően kezdte a mérkőzést, egyértelmű fölényben játszott, és a 12. percben Németh Erik révén a vezetést is sikerült megszereznie. A szlovákok a folytatásban csak a szerencséjüknek köszönhették, hogy nem kaptak újabb gólokat, miként azt is, hogy a játékrész hajrájában egy távoli lövést követően utat talált a labda a magyar kapuba. A fordulás után újabb peches gólt kaptunk, de fiataljaink nem kedvetlenedtek el, és az 58. percben Zsótér Donát góljával kiegyenlítettek. A találkozó végén ismét fölénybe kerültünk, de újabb gól már nem született, 2–2 lett a végeredmény.

„Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, az első félidővel maximálisan elégedett voltam, támadásban és védekezésben is remek teljesítményt nyújtottunk. Sajnos két potyagólt kaptunk, és ez megfogta a gyerekeket. A második félidőben visszajöttünk a meccsbe, egyenlítettünk, majd a hajrára újra átvettük az irányítást. Kis szerencsével nyerhettünk volna, hiszen az első félidőben négy-öt nagy helyzetet is kihagytunk, de az eredménytől függetlenül minden dicséretet megérdemelnek a futballistáim” – nyilatkozta az mlsz.hu-nak Pisont István szövetségi edző.

A két válogatott csütörtökön 11 órakor a szlovákiai (Pozsony melletti) Dunajská Luznában ismét megmérkőzik egymással.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
18 órája

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

Bemutatták a Futbólia visszahódítása című könyvet

Magyar válogatott
2026.01.22. 15:56

IFFHS: 2025 legjobb futballcsapata a PSG, a Ferencváros 39. a világrangsorban

Minden más foci
2026.01.16. 12:35

A 2025-ös év is hangos volt a magyar fiatalok nemzetközi sikereitől

Utánpótlássport
2026.01.02. 09:02
Ezek is érdekelhetik