Válogatott: Egervári cáfolta, hogy Mezey beleszólhat az összeállításba

2010.10.05. 08:59
A magyar labdarúgó-válogatott svédországi Európa-bajnoki selejtezőjére a DVSC-TEVA szakmai igazgatója, Herczeg András és a Videoton vezetőedzője, Mezey György is elkísérte a csapatot – Huszti Szabolcs többek között arra is célzott levelében, hogy az együttes összeállításába a fehérvári szakembernek is van beleszólása, de Egervári Sándor szövetségi kapitány nevetségesnek találta a felvetést.

„Nevetséges, bővebb kommentárt nem is érdemel – legyintett Egervári Sándor. – Az én kérésem volt, hogy az idegenbeli mérkőzéseinkre két élvonalbeli szakember tartson velünk, mert ezzel is szeretnénk jelezni, mennyire megbecsüljük a munkájukat. A San Marino elleni pénteki találkozóra mind a tizenhat edzőt meghívtuk, mindnyájuknak küldtünk két-két VIP-jegyet, bízom benne, meg is tisztelnek minket a jelenlétükkel. Elmondhatom azt is, hogy Helsinkibe Garami József és Mészöly Géza jön velünk – remélem, ez nem szolgáltat alapot az újabb híresztelésekhez..."

Legfrissebb hírek

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
Tegnap, 8:58

Torghelle szerint Szoboszlai játéka döntő lehet, Németh bízik a csoportgyőzelemben

Magyar válogatott
Tegnap, 8:43

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Bárány Donát: Nincs mese, nyernünk kell a meccseket!

Magyar válogatott
2026.09.24. 08:29

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26