Egervári szép jövőt lát a Koman, Gera duóban

2010.11.19. 16:21
null
Gera Zoltán és Koman Vladimir közös öröme a Moldova elleni Eb-selejtezőn (Fotó: Szabó Miklós)
Egervári Sándornak a Huszti Szabolcs-féle levél okozta a legkellemetlenebb pillanatokat, Dzsudzsák Balázs finnországi győztes gólja pedig a legszebb élményt – derül ki abból a beszélgetésből, amit a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya folytatott a Nemzeti Sport újságírójával a nemzeti csapat élén töltött heteiről.

„Mondjuk úgy, nem vagyok elégedetlen – kezdte a négy győzelmet és két vereséget hozó hat „kapitányi” mérkőzése értékelését Egervári Sándor. – Kettős célt fogalmaztak meg velünk szemben, mint ahogy mi is saját magunknak: javítsunk a 2009 ősze és 2010 nyara közti kilenc mérkőzésen hét vereséget számláló sorozaton, miközben próbáljuk új együttes alapjait lerakni. Szerintem a reálisan elvárhatónál több pontot szereztünk a selejtezőben, és a csapatépítésben is előreléptünk."

A kapitány úgy véli, sikerült egymást jól kiegészítő futballistákra építenie a játékot – példaként Dzsudzsák Balázs, Szalai Ádám és Koman Vladimir együttműködését említve. Ami a jövőt illeti, Egervári Sándor eltökélt azt illetően, hogy együtt szerepelteti a kezdő tizenegyben Komant és Gera Zoltánt.

„Engem meggyőztek, hogy ha egészségesek, mindkettejüknek a pályán a helye – vázolt fel bátor taktikát Egervári Sándor. – Nemcsak azért, mert a statisztikák szerint is ők futnak a legtöbbet egy-egy meccsen, hanem mert a kreativitásukkal, és azzal a morállal, amelyet képviselnek, rengeteget adnak ennek a gárdának."

A mesteredző egyenként nem kívánta értékelni a játékosokat, mondván, a válogatott egységes csapatjátékra törekszik, mindenkinek megvan a szerepe a támadásban és a védekezésben, még ha a csatár természetesen kevesebbet segít is be a védekezésbe.

„Az eltelt hónapokban rengeteg pluszt kaptam a futballistáktól; ahogyan például Dzsudzsák Balázs hátrasprintelt, hogy Laczkó Zsoltot kisegítve becsúszva szereljen, példaértékű. Minden együttesemnek az egységben rejlett az ereje, a válogatottnál sincs ez másképp" – mondta Egervári Sándor, akit az NS munkatársa arról is faggatott, melyik volt számára az elmúlt hónapok legnehezebb és legszebb pillanata.

„A legnehezebben a Huszti-levelet és az azt követő egy hetet éltem meg. Ezt a szituációt egy klubnál könnyebb lett volna kezelni, a válogatottakkal azonban nem találkozhatok mindennap. De sikerült megoldanunk a helyzetet. Kellemes pillanatból szerencsére több is akadt, noha egyértelmű, hogy Dzsudzsák Balázs finnországi gólja maga volt a katarzis."

A TELJES ELEMZÉST A NEMZETI SPORT PÉNTEKI SZÁMÁBAN OLVASHATJA.

Legfrissebb hírek

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Dzsudzsák Balázs: Nagy öröm, hogy még európai kupameccset játszhatok

Európa-konferencialiga
2026.07.22. 16:32

Dzsudzsák Balázs: Mesébe illő történet az enyém

Labdarúgó NB I
2026.07.10. 09:42

Élet, pálya – Kamler János jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.07.10. 09:40

Hosszabbított Dzsudzsák Balázzsal a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.24. 13:29

Dzsudzsák Balázs a következő idényt is a DVSC-ben tölti

Labdarúgó NB I
2026.05.31. 18:53

Világbajnok megjegyzés: Nehogy már a Bajnokok Ligáját is angolok nyerjék meg!

Bajnokok Ligája
2026.05.29. 08:30

Az ETO, az FTC és a ZTE emelkedett ki a teljesítményindexekben, no meg Vitális

Labdarúgó NB I
2026.05.21. 15:44